Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
324.11
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Pénzügyi botrány: miért kerül 875 millióba az elnöki stáb?

Egyre nagyobb a nyomás az Európai Parlament elnökén, miután kiderült, hogy a hivatal éves költségvetése eléri a 3,4 millió eurót (mintegy 875 millió forintot). A 46 fős stábban három sofőr, 13 tanácsadó és hét sajtós munkatárs is fizetést kap.

Idén januártól áll az Európai Parlament élén Hans-Gert Pöttering, aki most kellemetlen helyzetbe került, miután egyre többen és egyre hangosabban firtatják hivatali költségvetésének nagyságát.

A német konzervatív politikusnak 46 fős stáb áll a rendelkezésére, köztük három sofőr, 13 tanácsadó és hét sajtós munkatárs. Visszafogott becslések szerint az elnöki hivatal éves költségvetése eléri a 3,5 millió eurót (mintegy 875 millió forintot).

Ennek az összegnek közel a fele (1,6 millió euró, azaz 400 millió forint) a fizetésekre megy el, amihez hozzájönnek még az utazási költségek és egyéb kiadások.

A legtöbbet Klaus Welle, az elnök kabinetfőnöke keres, bár az ő hatszámjegyű fizetéséről nem lehet közelebbit tudni. A közvetlenül alatta elhelyezkedő hat osztályvezető sem keres jelentősen kevesebbet.

A parlament elnökét kritizáló képviselők elsősorban azt vetik Hans-Gert Pöttering szemére, hogy a testület fennállása óta még soha senki nem dolgozott ekkora stábbal és költségvetéssel.

Az Európai Parlament elnökének költségeit a testület évi egymilliárd fontos (370 milliárd forintos) költségvetéséből fedezik. Csupán összehasonlításképp: az Európai Unió kormányának tekinthető Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso stábja 29 emberből áll.

Az elnök hagyományosan a Parlament "arca", a nemzetközi kapcsolatok terén ő képviseli a gyűlést és ő elnököl a legfontosabb üléseken is. "Az elnök szerepe kulcsfontosságú, fontos rámutatni, hogy kabinetének mérete alig kevéssel nagyobb, mint elődjéé" - hangsúlyozta Katrin Ruhrmann elnöki szóvivő.

"Azt is figyelembe kell venni, hogy a több képviselővel és nagyobb hatáskörrel dolgozó parlament elnökének is megnőttek a feladatai. Rengeteg ülésen kell részt vennie, sokat utazik a tengerentúlra, amihez sok tanácsadói segítségre van szüksége" - tette hozzá a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Estére fogyott el a forint ereje

Estére fogyott el a forint ereje

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: az estéhez közeledve az euró jegyzése 364,3-as szintre, a dolláré pedig 324,6-ig gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×