Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
324.34
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

"Teheránnak még így is lehet atombombája"

Irán üdvözölte az amerikai hírszerzési jelentést, amely szerint az Iszlám Köztársaság 2003-ban leállította hadászati atomprogramját. Az Egyesült Államok és európai szövetségesei is azzal vádolják Teheránt, hogy nukleáris fegyvert akar létrehozni, és ezért foglalkozik urándúsítással. A hír ellenére valószínűleg folytatódik Teherán és a nyugat szembenállása.

"Természetes, hogy üdvözöljük, ha azok az országok, amelyek korábban kételkedtek, módosítják álláspontjukat" - mondta Manuser Mottaki. Az iráni külügyminiszter arra reagált, hogy a 16 amerikai hírszerzési ügynökség konszenzusos véleményét kifejező Nemzeti Hírszerzési Értékelés nevű tanulmány szerint "nagy bizonyossággal állítható", hogy 2003-ban leállították Irán katonai atomprogramját.

Teheránnak még így is lehet atombombája

Teherán azt állítja, hogy polgári céllal folytat atomprogramot, a Nyugat azonban bizalmatlan, mert más országokkal szemben Irán ragaszkodik ahhoz, hogy maga dúsítsa az erőműveinek szánt uránt is. Ezzel pedig lehetőséget teremt magának arra, hogy atombombához szükséges hasadóanyagot tudjon előállítani.

Az amerikai hírszezési ügynökségek szerint Teherán a 2010-es évek közepére képes lesz atomfegyver létrehozására.

Miért változtattak véleményt az amerikai hírszerzők?

A New York Times megjegyzi, nem tudni, minek köszönhető az, hogy az ügynökségek megváltoztatták véleményüket. A lap szerint a konszenzust csak néhány héttel ezelőtt alakították ki, amikor még Bush elnök azzal fenyegette meg Iránt, hogy a nemzetközi közösség "súlyos következményekkel járó lépéseket tehet".

Az ügynökségi jelentés megjegyzi azt is, hogy Irán valószínűleg a nemzetközi nyomásgyakorlás és az ellenőrzés miatt fagyasztotta be atomfegyver-programját.

Hamis volt az atom- és vegyiprogramról szóló információ

Ez a megjegyzés ugyanakkor politikailag kínos is lehet, mivel az iraki háború egyik indoka is a tömegpusztító fegyverek jelentette fenyegetés volt. Az iraki akciót egy azóta diszkreditált 2002-es hírszerzési jelentést követő kongresszusi szavazás tette lehetővé. A New York Times szerint az ügynökségek azt szűrték le a kudarcból, hogy sokkal szigorúbban kell ellenőrizniük információikat.

A BBC megjegyzi, hogy a mostani jelentés ellenére Irán továbbra is számíthat ENSZ-szankciókra, mivel nem hajlandó eleget tenni az ENSZ Biztonsági Tanácsa felszólításának és leállítani az urándúsítást. Az amerikai Demokrata párt képviselői az Iránnal szembeni politika újragondolását sürgetik, miközben a konzervatívok "borzalommal" reagáltak a jelentésben foglaltakra - jegyzi meg a brit médium washingtoni tudósítója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×