Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.3
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Megadóztatja az Európai Unió a mozgássérülteket

Adóval sújthatja az Európai Unió azokat a mozgássérülteket, akik elektromos mopeddel közlekednek, mivel egy új szabály szerint ezek szabadidős járműveknek számítanak, így ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint a hómobilok, a jet-skik és a versenyautók.

Az elektromos mopedeket általában a súlyosan mozgássérültek használják, akiknek mindennapi feladataik elvégzéséhez van szükségük a járműre.

Hónapokkal ezelőtt személyes kérelmet juttattak el Gordon Brown brit miniszterelnökhöz az ügyben, a Downing Streetről azonban egyelőre nem reagáltak a beadványra - állítja Jim Dooley, akinek cége, a Mobility Bureau motoros keresszékeket és mopedeket forgalmaz, főleg veteránoknak.

Az uniós szabályozás alapján az importált mopedekre, amelyek 2 ezer fontba kerülnek (712 ezer forint) egyenként 300 fontos (107 ezer forintos) adót vetnének ki. A döntés erről már 2001-ben megszületett, a brit adóhivatal azonban egészen 2007-ig nem vezette be. Most is csak azért, mert Belgium panaszt tett emiatt.

Európában mindössze három ország importálta ezeket a járműveket, több államban sajátot terveztek. Nagy-Britannia az Egyesült-Államokból és a Távol-Keletről hozatja be a mopedeket.

Uniós követelmény

"Az importvám kiszabása az elektromos mopedekre uniós követelmény. Mivel ez közlekedési eszköznek számít, kiszabható rá adó" - magyarázták a brit adóhivatalnál.

Jim Dooley-nak korábban azt mondták, a mopedek szabadidős járműnek számítanak, ezért is írt még júliusban a miniszterelnöki hivatalnak. Később kapott egy levelet, amely szerint panaszát vizsgálják, azóta azonban nem érkezett válasz a kérelmére.

"Ez az adó teljesen igazságtalan, sok ember emiatt kétszer is meggondolja, hogy mopedet vegyen, ha plusz 300 fontot rá kell fizetni" - mondta Jim Dooley.

A férfi szerint a Vámigazgatások Világszervezete (WCO) eredetileg azért javasolta a teher bevezetését, mert tagjai úgy gondolták, hogy az emberek ezeket az elektromos járműveket például golfautónak használják majd, a mopedek azonban erre a célra tökéletesen alkalmatlanok.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szakmai konzultációk, és megkezdődik egy új együttműködési szándéknyilatkozat előkészítése is. Magyarország 2028-ban ismét részt vesz a balti légtérrendészeti misszióban, a kormány pedig arra ösztönzi a magyar diákokat, hogy Vilniusban tanuljanak. Budapest emellett csatlakozik ahhoz a litván kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Brüsszelben emlékművet állítsanak a totalitárius rendszerek áldozatainak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×