Infostart.hu
eur:
363.94
usd:
323.95
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A vidéki bíróságok bezárása ellen sztrájkolnak Franciaországban

Franciaországban több ezer igazságügyi tisztviselő sztrájkolt a kormány terve ellen, amelynek értelmében 2011-ig háromszáz vidéki bíróságot zárnának be.

Párizsban a 7600 francia bírót képviselő legjelentősebb bírói szakszervezetek és a 46 ezer ügyvédet tömörítő kamarák felhívására több száz bíró, ügyvéd, írnok és más igazságügyi tisztviselő vonult a nemzetgyűlés épülete elé.

Tiltakozó megmozdulások voltak Toulouse-ban, Bordeaux-ban, Strasbourgban és Lyonban is.

Az igazságügyi reform keretében 2011-ig a racionalizálás jegyében háromszáz, túl kicsinek ítélt bíróságot kíván Rachida Dati bezárni. Az igazságügyi miniszter azzal indokolja lépését, hogy 1958 óta semmilyen átszervezés nem történt az azóta elavult francia "igazságügyi térképen".

Ígérete szerint egyetlen munkahely sem szűnne meg a bezárásokkal, a felszámolandó testületekből a tisztviselők a gyorsaság és a hatékonyság jegyében a nagyobb bíróságon dolgoznának ezután.

A reformot ellenzők viszont azzal érvelnek, hogy 1958 óta 20 millióval nőtt Franciaország lakóinak száma, ezért inkább új bíróságokat kellene létrehozni, nem a meglévőket bezárni.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×