Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
323.49
bux:
147132.55
2026. november 5. csütörtök Imre

Szelestey: ha kell, a magyar fél megteszi a szükséges lépéseket

A Külügyminisztérium egyelőre tájékozódik a délvidéki magyarok katonai mozgósításának okáról, és ha kell, megteszi a szükséges diplomáciai lépéseket - mondta az InfoRádiónak a tárca szóvivője. Szelestey Lajos ugyanakkor hangsúlyozta: nem behívóról, hanem idézésről van szó.

Megállapodott a Külügyminisztérium az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnökével, Németh Zsolttal: a felek együttműködnek annak feltárásában, mi is az oka, hogy számos vajdasági magyar hadköteles idézést kapott az elmúlt napokban - mondta az InfoRádiónak a külügyi szóvivő.

Szelestey Lajos közölte: a dokumentum szerint az érintetteknek január 19-ig be kell vonulniuk, hogy átvegyék háborús beosztásukat.

A szerbiai honvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint a lépés a régóta zajló haderőreform része, az ország más területein ezzel már végeztek, most került sorra Újvidék és környéke, nincs ok tehát aggodalomra, ez csak a nyilvántartások felfrissítését és a feladatok pontosítását szolgálja - tette hozzá a külügyi szóvivő.

Arra a kérdésre, hogy túlzóak-e azok a félelmek, amelyek szerint Szerbia katonai erővel akar véget vetni a koszovói konfliktusnak, Szelestey Lajos elmondta: a szerb vezetés eddig határozottan elutasította a fegyveres fellépés lehetőségét, és azt hangoztatta, hogy diplomáciai-jogi eszközökkel igyekszik lezárni a konfliktust.

A külügyi szóvivő közölte: ha bebizonyosodik, hogy az idézést valóban abból az okból küldték a magyar hadköteleseknek, amire a szerb vezetés hivatkozik, Magyarországnak nincs oka tiltakozni.

Amennyiben kiderül, hogy az akció mögött más cél húzódik meg, a magyar fél megteszi a szükséges lépéseket - fűzte hozzá Szelestey Lajos.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×