Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
323.49
bux:
147132.55
2026. november 5. csütörtök Imre

Megkezdődött az S-21-es kínzóközpont vezetőjének pere

Megkezdte az első vádlott meghallgatását Phnompenben a vörös khmerek népirtását vizsgáló, ENSZ által támogatott kambodzsai nemzetközi bíróság.

A 66 éves Kaing Guek Eavot, aki a vörös khmerek 1975 és 1979 közötti rémuralma idején a hírhedt S-21 börtönt és kínzóközpontot vezette, emberiesség ellen elkövetett bűnökkel, népirtással, kínzással és önkényes letartóztatással vádolják.

Újságírók, nemzetközi megfigyelők és kambodzsaiak százai tolongtak a a főváros külterületén álló épület körül, hogy tanúi legyenek az eseménynek, amely csaknem három évtizeddel a vörös khmerek bukása után következett el.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×