Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Várhatóan több megállapodást fogadnak el a román-magyar kormányülésen

Várhatóan 12-15 kétoldalú megállapodást fogad el a román és a magyar kabinet november 14-én Nagyszebenben sorra kerülő harmadik együttes kormányülésen - közölte csütörtökön Bukarestben Cseke Attila romániai kormányfőtitkár-helyettes.

Elmondta: azért választották Nagyszebent, mert a szászok által alapított erdélyi város az idén Európa kulturális fővárosa címet viseli. Ezért a helyszín méltó keretet biztosít az európai szellemiség jegyében zajló közös kormányülés megrendezésére.

Cseke emlékeztetett arra, hogy a 2005-ben és 2006-ban elfogadott megállapodások jelentős részét már gyakorlatba ültették. A megvalósított megállapodások közé sorolta a határátlépés megkönnyítésére, illetve a konzuli hálózat bővítésére vonatkozó egyezményeket.

Hozzátette: a két ország miniszterelnökeinek és kormánytagjainak jelenlétében zajló kormányülés napirendjén várhatóan szerepel majd a Bukarestet Budapesttel összekötő nagysebességű vasútvonal megépítése. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Uniónak létezik egy olyan terve, amely Párizs, Bécs és Budapest közötti nagysebességű vasútvonal megépítésére vonatkozik. A két kormány az egyezmény révén kérni fogja Brüsszeltől, hogy a nyomvonalat hosszabbítsák meg Bukaresten keresztül a Fekete-tenger partján lévő Constantáig.

A közúti közlekedés terén a felek megállapodást írnak alá a kisebb forgalmat lebonyolító határátkelőkön keresztül haladó másodrangú utak javításáról.

Tervezik egy olyan listának az elfogadását is, amelyben konkrét határ menti projektek szerepelnek. Ezek támogatására a saját költségvetés mellett uniós forrásokat is megpályáznak.

Cseke jelezte: a román fél reméli, hogy a kormányülés alkalmából a román állampolgárok előtt jelenleg teljes mértékben megnyitott 254 magyarországi szakma mellett újabb szakmákban oldják fel a munkaerő-piaci korlátozásokat.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×