Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.66
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Tüntetések és furcsaságok fogadják a szaúdi uralkodót Londonban

Kellemetlen diplomáciai incidensek közepette kezdte meg londoni látogatását Abdullah szaud arábiai király.

Húsz éve először érkezett szaud-arábiai uralkodó Londonba, de még el sem indult több különrepülőgépet megtöltő, népes kíséretével, máris megütközést keltett egy nyilatkozatával.

A BBC közszolgálati televíziónak adott interjúban ugyanis kijelentette, hogy Anglia nem tesz eleget az al-Kaida jelentette terrorveszély elhárítása érdekében.

A szaudi titkosszolgálat ugyanis figyelmeztette Londont, mielőtt két éve terroristák metrószerelvényeket és egy autóbuszt robbantottak fel, 52 személy halálát okozva.

A brit illetékesek szerint azonban olyan értelmezhetetlen és lazán körvonalazott üzenet volt ez, hogy nem tudták, mennyire kell komolyan venni.

Abdullah király tehát kissé feszült hangulatú fogadtatásban részesült. Amikor a burnuszos vendégsereg lesorjázott a különrepülőgépekről, újabb kellemetlen tényező derült ki.

Igen fontos lett volna a látogatás során egy külügyminiszteri találkozó. De a szaudi miniszter nem jött el. A brit diplomácia új fiatal vezetője, David Miliband ugyanis éppen Amerikában jár, magánügyben.

Egy második csecsemőt is örökbe szeretne fogadni. Angliában újszülött nem adoptálható, csak kisgyermek, tehát a Miliband házaspár Amerikába utazott.

A szaudi küldöttséget a londoni repülőtéren Károly walesi herceg mellett a külügyi államtitkár fogadta, ezért azután otthon maradt a szaudi külügyminiszter.Kellemetlen továbbá, hogy a magas látogató nyugalmát Londonban tüntetők fogják megzavarni.

Abdullah király és szűkebb családja II. Erzsébet szállóvendége a Buckingham Palotában, s a palota előtt a fegyverkereskedelmet ellenző tüntetők gyülekeznek, az nem tetszik nekik, hogy Szaud Arábia milliárdokért vásárolt katonai berendezéseket Angliától és e milliárdok egy része állítólag a vásárlással megbízott szaudi királyi családtag zsebébe vándorolt.

Az ügyben vizsgálat indult, de ezt a brit illetékesek gyorsan leállították.

A The Times színes karikatúrát közöl, amin az látható, amint II. Erzsébet, fején koronával, balján Fülöp herceggel és háta mögött Gordon Brown miniszterelnökkel, valamint David Cameronnal, a brit ellenzék vezérével, buzgón hajlong egy vörös szőnyegen érkező olajoshordó előtt.

Gordon Brown szerdán tárgyal Abdullah királlyal, nem csak Irakról és az iráni veszélyről, hanem arról is, hogy az Egyesült Államok novemberben közel-keleti békekonferenciát szeretne rendezni Annapoliszban, remélve, hogy ezen először ül le tárgyalni Szaud Arábia küldöttsége az izraeli delegációval.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×