Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
324.72
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Elképesztő gyorsasággal emelkedik a kincsvadászok értéke a tőzsdén

A világ egyik legkülönösebben működő tőzsdei cégének a hajóját tartóztatták fel Spanyolország felségvizein.

Elfogott egy amerikai kincsvadász hajót Gibraltárnál a spanyol parti őrség, mert azt gyanították egy több millió dolláros lelet begyűjtésére készül, vagy már fel is szedte azt.

A parti őrség közlése szerint a kapitány csak a tűzparancs kilátásba helyezésére volt hajlandó felengedni a fedélzetre a rendőrséget. A hajót jelenleg egy kikötőben vizsgálják át.

A kutatóhajó tulajdonosa, az Odüsszeia nevű vállalat tavaly májusban jelentette be, hogy egy gyarmatosítás korabeli hajóroncsban ezüst- és aranypénzeket, valamint más tárgyakat talált.

Ezek értékét mintegy 500 millió dollárra becsülik. Spanyolországban vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy a spanyol nemzeti örökség részéről van-e szó.

A floridai Tampában működő Odüsszeia az egyetlen cég, amely hónapokig, néha évekig nem közli részvényeseivel, merre és mit csinál.

A társaság nemrég a részvényeseinek írt levélben megértésüket kérte, hogy más tőzsdei cégektől eltérően szinte semmit nem mond a munkájáról.

Még a székházukat is csak azok találják meg, akik ismerik a pontos tampai címet, hiszen az épületen semmi nem utal arra, hogy ott bármilyen cég működne.

Az 1997 óta tőzsdén jegyzett társaság részvényei egy év alatt másfél dollárról nyolc dollár harminckét centre emelkedtek.

A cég még májusban jelentette be, hogy a "Fekete Hattyú" kódnevű roncson 500 milliós kincset találtak.

A most megtalált hajó vélhetően a Sussex nevű brit hadihajó, amely az admiralitás naplói szerint 1694. március 1-jén süllyedt el.

A hajón a brit kincstári dokumentumok szerint tíz tonna arany volt, ennek értéke mai árfolyamon másfél milliárd euró.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×