Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Brutális kihallgatások: szimulált vízbefojtás és a fagyasztó

Az amerikai igazságügyminisztérium egy titkos feljegyzésben engedélyezte a brutális kihallgatási technikákat - állítja a New York Times. Mindez annak ellenére történt, hogy a minisztérium korábban "felháborító" gyakorlatnak nevezte a kínzást.

Guantanamó, titkos fogolyszállítások és kihallgatótelepek - a jogvédők szerint a demokráciát és emberi jogokat hirdető Bush-kormányzat vizet prédikál és bort iszik azzal, hogy brutális kihallgatási technikákat engedélyez.

Az amerikai igazságügyminisztérium 2004-ben jogi véleményt adott ki a kínzás alkalmazásáról, és "felháborítónak" nevezte azt. Így úgy tűnt, hogy az elnök emberei kénytelenek voltak elfogadni, hogy nem juthatnak bármilyen módszerrel információhoz a terroristagyanúsnak tekintett személyektől.

Az igazságügyminisztérium az extrém módszerek mellett

Csakhogy a New York Times szerint egy évvel később a minisztérium egy titkos véleményt küldött szét az illetékeseknek, amely - a lap forrásai szerint - az eddigi leghatározottabb módon hagyta jóvá a legkeményebb kihallgatási technikákat.

Fagy és szimulált vízbefojtás

A gyanúsítottakat például a következő módszerekkel lehet - törvényesen - együttműködésre bírni: fejbeverés, szimulált vízbefojtás és fagyos hidegben való tartás.

Az Alberto Gonzales - azóta más ügyek miatt lemondott - igazságügyminiszter által jóváhagyott feljegyzés az intézményen belül is ellentéteket szült: az egyik államtitkár James B. Comey azt mondta, hogy kollégái szégyellni fogják magukat, amikor a világ tudomást szerez a dokumentumról.

Elnök vs. Kongresszus és Legfelsőbb Bíróság

A New York Times szerint azonban az amerikai igazságügy ezek után még egy, a kongresszusi képviselők többsége számára ismeretlen ajánlásban erősítette meg, hogy az extrém módszerek nem törvénysértőek.

A módszereket még most is lehet alkalmazni, annak ellenére, hogy a Kongresszus és a Legfelsőbb Bíróság is korlátozni próbálta azokat - állítja a lap, amely két tucat terrorizmus ellenes illetékessel készített interjút az elmúlt hónapokban.

Õk elmondták, hogy a ténykedésére büszke Alberto Gonzales nem igazán tiltakozott a Fehér Ház által kért módszerek ellen és például a titkos lehallgatásokat is törvényesnek tartotta.

"Szabad-e egyszerre éheztetni és fagyban tartani?"

Az amerikai politikai elitet megosztó vitában tavaly a legfelsőbb bíróság úgy foglalt állást, hogy még az Al-Kaida gyanúsítottakra is vonatkozik a hadifoglyokkal való emberies bánásmódot előíró genfi konvenció.

Bush elnök azonban nem sokkal később rendeletet adott ki az úgynevezett "javított" kihallgatási technikák alkalmazásáról.

Különböző CIA kihallgatótelepekről azonban naponta érkeztek az ehhez hasonló kérdések: "lehet-e egyszerre éheztetni és fagyott szobában tartani a rabot?"- írja a New York Times, amely hozzáteszi: a CIA a korábban példa nélkül álló kihallgatási módszereket egyiptomi, szaudi és szovjet vallatóktól vette át.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×