Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.67
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Háromezer bányász rekedt a föld alatt Dél-Afrikában

Csütörtök délelőttig 1650 bányászt sikerült a felszínre hozni a Dél-afrikai Köztársaságban abból a háromezer-kétszázból, akik még előző nap délelőtt egy aranybánya mélyén rekedtek egy baleset következtében.

A kimenekítettek valamennyien jól vannak a körülményekhez képest - közölte Peter Bailey, a bányászszakszervezet illetékese, aki úgy becsülte, a mentés legalább 10 órán át eltarthat. Az első - 75 fős - csoportot éjjel egy óra után sikerült kimenekíteni.

Graham Briggs, a szerencsétlenül járt bányászokat foglalkoztató Harmony Gold vállalat igazgatója meggyőződését fejezte ki, hogy az összes munkást épségben felhozzák a több mint két kilométeres mélységből.

A cég szóvivője elmondta: sikerült kapcsolatba lépni a bányászokkal, akik közül, úgy tudni, senki sem sérült meg, s elegendő vizük és oxigénjük van. A bányászszakszervezet képviselője ugyanakkor előzőleg arra figyelmeztetett: a csapdába esett munkások megfulladhatnak, miután 2150 méter mélyen a föld alatt egy szűk helyen kénytelenek összezsúfolódni, ahol a hőmérséklet elérheti a 40 Celsius-fokot is.

A több ezer bányász - köztük legalább 150 nő - a felvonó egyik elektromos vezetékének a sérülése miatt nem tudott feljönni a felszínre a Johannesburgtól 100 kilométernyire délnyugatra fekvő Carletonville mellett működő bányából, ahol a baleset miatt leállították a termelést.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×