Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.67
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Vadállat módjára támadtak a lányra társai

Nagy-Britanniában egyre nagyobb probléma a diákok közötti bántalmazás. Nemrég egy 15 éves lányt támadtak meg társai és karmoltak össze.

A lányra két felsőbb éves társa támadt rá úgy, hogy kórházba kellett szállítani. Arcáról folyt a vér, és úgy nézett ki, mint akire egy vadállat támadt rá. Bethany, aki barátnőivel volt, a támadás közben elveszítette az eszméletét.

A támadás a lány otthonától nem messze az utcán, egy bolt előtt történt. Az idősebb diákok elkérték a lány mobiltelefonját, és amikor nem adta nekik oda, azonnal neki estek. Egyikük a hajánál fogva a földre húzta, a másik pedig ütni kezdte. Eközben semmit sem mondtak. A két támadót végül az egyik barátnő édesanyja szedte le a lányról.

Az eset nem egyedi Nagy-Britanniában. Egy felmérés szerint minden harmadik diák már megélte azt, hogy társai erőszakoskodtak vele. A bántalmazottak negyede még évekkel később is azt mondta, hogy az élmény még felnőtt korára is kihatott.

A diákok több mint fele azt gondolja, hogy az iskolai bántalmazás egy valós, megoldandó probléma, hiszen sokan e-mailben vagy sms-ben kaptak már fenyegető üzeneteket.

Egy segélyszervezet adatai szerint pedig a szigetországban évente több tíz gyermek azért öli meg magát, mert nem tudja feldolgozni az iskolai bántalmazásokat.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×