Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
321.66
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Lemondott az orosz kormányfő, Szergej Ivanov lehet az utód

Benyújtotta lemondását szerdán Mihail Fradkov orosz miniszterelnök, amit Vlagyimir Putyin államfő elfogadott - jelentették orosz hírügynökségek. Fradkov lemondása egyben a kormány lemondását is jelenti.

Az orosz kormányt 2004 márciusa óta vezető Fradkov azzal indokolta saját és kabinetje felmentésére irányuló kérését, hogy Oroszország jelentős politikai események elé néz, ő maga pedig teljes választási szabadságot kíván nyújtani az államfőnek, egyebek közt személyi kérdések megoldásához.

Oroszországban előbb parlamenti, jövő márciusban pedig elnökválasztást tartanak.

Putyin várhatóan az eddigi első miniszterelnök-helyettest, Szergej Ivanovot nevezi majd ki Fradkov helyére - vélekedett az AFP francia hírügynökség.

Ivanovot sokan tekintik az orosz elnök lehetséges utódjának. Ezért már Fradkov lemondásának bejelentése előtt arról számolt be az AFP a Vedomosztyi című orosz lapra hivatkozva, hogy Ivanovot "a nagyon közeli jövőben" miniszterelnökké nevezik ki.

Az orosz napilap erről a Kremlhez közeli forrásokra hivatkozva számolt be. A forrás közölte: a döntés mér megszületett. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő azonban cáfolta a "pletykákat".

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×