Infostart.hu
eur:
362.24
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Bush jövő nyárig 30 ezer fős iraki csapatcsökkentést tervez

George Bush amerikai elnök 2008 közepéig 30 ezer fős iraki csapatcsökkentést tervez, elfogadva az iraki amerikai haderő főparancsnokának erre vonatkozó javaslatát - közölték névtelenséget kérő washingtoni kormányzati források.

Bush feltehetően csütörtökön intéz televíziós beszédet az ország népéhez arról, hogy miképpen képzeli el az Egyesült Államok jövőbeni Irak-politikáját.

A még nem véglegesített elnöki beszéd tervezetét ismerő névtelen tisztviselők hozzátették: az elnök a nyárig előirányzott, illetve az azt követő létszámcsökkentéshez az iraki biztonsági helyzet javulását szabja feltételül.

Feltétel: a biztonsági helyzet javulása

Petraeus tábornok - aki Ryan Crocker bagdadi amerikai nagykövettel közösen hétfőn a képviselőház, kedden a szenátus bizottsági ülésein ismertette iraki helyzetjelentését - kifejtette: a Bush elnök által januárban meghirdetett csapaterősítési politika "nagy vonalakban" elérte katonai céljait, és mintegy 30 ezer fős létszámcsökkentés lehetséges 2008 közepéig anélkül, hogy fel kellene adni az eddig elért biztonsági eredményeket.

A Bush által tervezett, csütörtökön bejelentendő csökkentés értelmében 2008 augusztusára mintegy 130 ezer főre, nagyjából a csapaterősítési "hullám" előtti szintre csökkenne az amerikai csapatok nagysága.

Jelen maradnak Irakban

Az elnök megértését fogja kifejezni azzal kapcsolatban, hogy az amerikai nép végre otthon akarja tudni katonáit. Petraeus tábornok és Crocker nagykövet jelentése után azonban úgy dönt: az Egyesült Államok csökkentett haderővel, de jelen marad az arab országban.

Bush azt a - Petraeus-jelentésben szereplő - álláspontot is magáévá teszi, hogy a további, a 130 ezer főn túli csapatcsökkentés üteméről és mértékéről csak később lehet dönteni. (Ezzel lényegében továbbra is elutasítja azt a demokrata kezdeményezést, hogy már most konkrét kivonulási menetrendet kellene kijelölni.)

"Siker felé mutató elemek"

Miközben a demokrata párti ellenzék és több vezető republikánus szenátor is a háborús politika kudarcáról beszél, a közvélemény többsége bukást emleget, Tony Snow fehér házi szóvivő kedden úgy fogalmazott: a bagdadi jelentés a "siker felé mutató elemeket" tartalmaz.

A demokrata párti politikusok úgy számítottak, hogy a republikánus honatyák jelentős hányada - a háború népszerűtlenségét tükröző közvélemény-kutatások fényében és tekintettel a közelgő választásokra - mostanra szembefordul az elnök háborús politikájával. Számításuk azonban nem vált be.

A keddi szenátusi meghallgatáson kiderült, hogy bár a háború republikánus támogatottsága mind bizonytalanabb, a kormánypárti kisebbség nagy része nem hajlandó megszavazni egy jövő tavaszi csapatkivonást elrendelő törvényt. Ha tehát a demokraták ragaszkodnak a kivonulási menetrendhez, továbbra sem lesznek képesek elfogadtatni egy háborút ellenző állásfoglalást.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×