Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.22
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Súlyos összecsapások Chile fővárosában

Chile fővárosában súlyos összecsapások voltak a chilei biztonsági erők és a tüntetők között a katonai puccs 34. évfordulóján; a biztonsági erők másfélszáz embert őrizetbe vettek.

Santiagóban az államcsínyt követő, Augusto Pinochet tábornok vezette diktatúra áldozataira emlékező menet résztvevői kövekkel dobálták meg a rendfenntartókat, akik vízágyúkat és könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására. A kormány 147 személy őrizetbe vételéről számolt be.

A rendőrség megakadályozta, hogy a mintegy ötezer tüntető az elnöki palotához vonuljon, ahol 1973. szeptember 11-i katonai puccs napján tisztázatlan körülmények között életét vesztette Salvador Allende demokratikusan megválasztott elnök.

A korábbi évekhez hasonlóan a leghevesebb összecsapások ezúttal is abban a temetőben voltak, ahol a diktatúra áldozatainak emlékműve áll.

Hivatalos adatok szerint az 1973 és 1990 közötti diktatúrában legalább 3197 embert gyilkoltak meg vagy tüntettek el a dél-amerikai országban.

A tavaly decemberben, 91 éves korában elhunyt Augusto Pinochet ellen perek sora indult az emberi jogok durva megsértése miatt, de elítélni egyszer sem tudták.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×