Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Kitörést kíséreltek meg a Fatah al-Iszlám ostromlott harcosai Libanonban

Kitörést kíséreltek meg a Fatah al-Iszlám szélsőséges palesztin szervezet ostromlott harcosai a Libanon északi részén lévő Nahr el-Báred palesztin menekülttáborból - közölte vasárnap reggel a libanoni hadsereg szóvivője.

A szóvivő szerint egyiküknek sem sikerült elmenekülnie, többségüket foglyul ejtették, sokan közülük megsebesültek.

A libanoni katonák kedden szállták meg az iszlamista szervezet két legfőbb vezetőjének házát a táborban, amelyben több mint három hónapja dúlnak harcok, amelyekben több mint 200-an vesztették életüket.

A kitörési kísérletre azután került sor, hogy a libanoni katonák a Fatah al-Iszlám mintegy 60 harcosának utolsó állásaihoz közeledtek. Közben a szervezet másik csoportja kívülről támadta meg vasárnap hajnalban az ostromgyűrűt. Az összecsapásokban 20 iszlamista harcost öltek meg, de két katona is elesett.

A tábor 31 ezer civil lakosa a harcok kitörése után fokozatosan elhagyta Nahr el-Báredet. Utoljára az iszlamista harcosok asszonyait és gyermekeit evakuálták augusztus 24-én.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×