Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A húsevés a globális felmelegedés fő okozója?

A terepjárók után most a húst fogyasztó emberek kerültek az amerikai környezetvédők célkeresztjébe. Az aktivisták egy olyan tanulmányra hivatkoznak, mely szerint a fogyasztásra tenyésztett állatok több üvegházhatású gázt termelnek, mint a gépjárművek.

Kicsit fellélegezhetnek az amerikai autógyárak, hiszen a jelek szerint a környezetvédők a terepjárók helyett újabban a húst fogyasztó emberek ellen indítottak kampányt.

A PETA, amely az állatokkal való etikus bánásmódért kampányoló szervezet egy olyan 2006-os ENSZ-jelentésre alapozza a kampányt, mely szerint a húsukért tenyésztett állatok több üvegházhatású gázt termelnek, mint a személy- és teherautók, a repülők és a hajók összesen.

A PETA a jelentésből kiindulva olyan kampányt szervez, melyben egy Hummer összkerék meghajtású autóba egy csirkejelmezt viselő sofőr ül, a járművön pedig egy transzparens hirdeti, hogy a hús a globális felmelegedés fő oka. A szervezet tervei szerint az autót szeptemberben egy, a Fehér Ház által támogatott klimatológiai fórum helyszíne előtt parkolják majd le.

A rendezvény után az autót különböző környezetvédő csoportok főhadiszállásai elé viszik majd, ahol arra próbálják meg rávenni a szervezeteket, hogy ismerjék el: a kizárólag a húsukért tartott állatok erőteljesebben járulnak hozzá a globális felmelegedéshez, mint az Egyesült Államok útjain közlekedő járművek.

Egy másik szervezet, a Humane Society is hirdetéssel próbálja meg felhívni a figyelmet. Ebben egy slusszkulcsot és egy villát mutatnak, majd felteszik a kérdést: "Melyik járul hozzá erőteljesebben a globális felmelegedéshez? Nem az, amelyik az autót indítja" - adják meg a választ is.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×