Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Amikor egy vasutassztrájk megbénít egy egész országot

Németország tömegközlekedését a közelmúltban vasutas-sztrájk bénította meg. A szakszervezet felhívására nem csak a vonatok, hanem a helyi érdekű vasutak is leálltak és ezzel a városok forgalmában is komoly zavart okoztak.

Berlinben és Hamburgban legutóbb augusztus 9-én, délelőtt 8 és 10 óra között szünetelt a helyi érdekű vasútforgalom.

Ez több százezer ingázót érintett, akiknek jó része azonban felkészült a sztrájkra és a szokásosnál előbb vagy később indult munkába, illetve autóbuszon, gépkocsin vagy földalattin igyekezett megközelíteni úticélját.

A szerelvények sem a nyílt pályán álltak le, hanem befutottak a következő állomásra és így senki sem rekedt órákra a bezárt vagonokba.

A mozdonyvezetők eredetileg a teherforgalmat akarták megbénítani, de a munkaügyi bíróság letiltotta az akciót, azzal érvelve, hogy a bérkövetelési harc nem áll arányban a népgazdaságnak okozott kárral.

A munkabeszüntetők ezért csupán a helyi érdekű vasutak, a városokban föld alatt közlekedő S-Bahn átmeneti megbénításával tudták felhívni a figyelmet szerintük hátrányos helyzetükre.

A sztrájkot a lakosság viszonylag higgadtan fogadta, sokan még szolidaritásukról is biztosították a munkavállalók érdekképviseleteit.

Mivel nem hetekig tartó akcióról volt szó, a városokban sem alakult ki tartós zűrzavar, noha sokkal többen indultak autón munkahelyükre, mint különben.

Gyakori eset volt, hogy a vezetők olyan munkába tartóknak is felajánlották, hogy elviszik egy darabon, akiket addig talán sohasem láttak.

Ebben a rádiók élő adásai is némi szerepet játszottak, mert betelefonálós műsoraikat szinte teljes mértékben a közlekedés könnyítésére, illetve az egyirányba haladó autósok és gyalogosok kapcsolatfelvételére összpontosították.

Így komoly feszültség kirobbanására, vagy érzelmi kifakadásokra gyakorlatilag sehol sem került sor a közlekedési sztrájk során.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×