Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.72
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Visszavonták az árut a boltokból, öngyilkos lett a gyártó cég vezetője

Öngyilkos lett egy kínai játékgyártó cég vezetője, miután az Egyesült Államokban közel egymillió darab kínai gyártású játékot hívtak vissza. A kínai hatóságok előzőleg bejelentették, hogy egy időre felfüggesztették az érintett cég exportengedélyét.

Csang Su-hong, a Lee Der Industrial vezetője a hétvégén követett el öngyilkosságot a cég egyik telephelyén. Ez pár nappal azután történt, hogy a kínai hatóságok exportstopot vezettek be a vállalat termékeikre.

A játékokat az Egyesült Államokban forgalmazó Mattel ugyanis 967 ezer darabot hívott vissza, mivel felfedezték, hogy a festék túlzottan sok ólmot tartalmaz.

A műanyag játékokat a világszerte ismert Fisher-Price márkanév alatt forgalmazzák, és a rajzfilmekből is ismert Elmo, Dora és Diego is megtalálható köztük.

Egy kínai lap szerint Csang egy jó barátjától vette a hamisított festéket.

A cég egyik igazgatója elmondta, hogy a vállalatvezető szombaton felakasztotta magát.

A vállalat egyik illetékese azonban hétfőn azt mondta, hogy nem hallotta a hírt - jelentette az AP hírügynökség.

Két hónappal korábban egy New York-i székhelyű cég, a Thomas a gőzmozdony-sorozat fából készült elemeit hívta vissza, szintén ólmot tartalmazó festék miatt. A kínai hatóságok ezt a vállalatot is exporttilalommal sújtották.

Szakértők megjegyzik, hogy a kínai cégek gyakran temérdek beszállítóval dolgoznak, és emiatt nehéz nyomon követni, honnan származnak a termékek egyes összetevői.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×