A terrorelhárítás emberei szokatlan brutalitással járak el, ami feltűnést és felháborodást keltett volna egymagában is, de hamarosan kiderült, hogy a főbelőtt fiatalember teljesen ártatlan, Londonban dolgozó brazil állampolgár volt.
A Scotland Yard azonnal elkezdte a kimagyarázkodást. A Rendőrség Elleni Panaszokat Kivizsgáló Független Testület most nyilvánosságra hozott jelentése szerint Andy Hayman helyettes rendőrfőnök, a terrorelhárítás irányítója megmásított tényeket, továbbá elmulasztotta azon nyomban közölni felettesével, a rendőrfőkapitánnyal, hogy valószínűleg végzetes hiba történt.
Andy Hayman aznap sajtóértekezleten nyilatkozott a Bűnügyi Riporterek Szövetsége szervezésében és beismerte, hogy a lelőtt férfi nem volt a terrorakció előkészítésével gyanúsított négy személy egyike, de a rendőri közlemény ennek az ellenkezőjéről szólt.
A most nyilvánosságra hozott jelentés nyomán a Scotland Yard újból bocsánatot kért a brazil fiatalember családjától, és hangsúlyozta, hogy a levont tanulságok nyomán eljárási változtatásokat vezettek be, viszont Andy Hayman jó munkát végez, mint a terrorelhárítás főnöke.
Hiba történt, amire csak az lehet a magyarázat, hogy az áldozat, Jean de Menezes, ugyanabból a házból jött ki, ahol az egyik gyanúsított lakott és a metróállomásra sietett, a terrorista metrórobbantások idején.
Kritikus az árvízhelyzet Gönyűn, ahol 820 centi közelében tetőzhet a Duna