Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.14
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Magát ünnepli a világ legnagyobb hadserege

Kedden nyílt meg a megalapításának nyolcvanadik évfordulóját ünneplő kínai Népi Felszabadítási Hadsereg kiállítása, amelynek látogatói tankot vezethetnek, és szemrevételezhetik egy hidrogénbomba modelljét is.

A kínai a világ legnagyobb hadserege, amely születésnapját igyekszik minél mozgalmasabban megünnepelni. Az első nap látogatók tömegét vonzotta, a gyerekek egymásnak adták a légvédelmi fegyverek markolatát, és rengetegen álltak sorba, hogy elsüthessék egy hadihajó ágyúját.

A Népi Felszabadító Hadseregben 2,3 millió katona szolgál, a létszámot 800 ezer tartalékos és 1,5 millió katonai rendőr egészíti ki. Megalapításakor alig volt több, mint gerillák csoportja, ma azonban már a világ egyik legfigyelemreméltóbb hadigépezete.

A figyelmes megfigyelők számára a kiállítás legnagyobb meglepetése Lin Piao egykori védelmi miniszter szerepeltetése. Õ egyike a Népi Felszabadító Hadsereget megalapító tíz marsallnak, harcolt a japánok és a Csang Kaj-sek vezette kínai nacionalisták ellen, és a koreai háborúban harcoló kínai csapatok parancsnoka volt.

Később azonban szembe fordult Mao Ce-tunggal, merényletet készített elő Kína első számú vezetője ellen, ezután azonban menekülnie kellett, és egy tisztázatlan repülőbalesetben vesztette életét.

"Objektívan gondolkozunk, és úgy döntöttünk, hogy Lin Piaot a kilenc másik marsallal együtt szerepeltetjük. Úgy kell bemutatni az eseményeket, ahogy azok megtörténtek" - jelentette ki Jiang Ting-ju kutató.

Költenek rá

Egy látványos dioráma egy partraszálló hadműveletet ábrázol, amibe nem nehéz beleképzelni Tajvan megtámadását. A szigetországot Kína saját szakadár tartományának tekinti, és a hivatalos álláspont egyértelmű: Kína megtámadja Tajvant, ha az kinyilvánítaná függetlenségét.

A kiállítás szerint a kínai hadsereg jelentősen hozzájárul a világbékéhez - ezzel Washingtonban sokan vitatkoznának, egy Pentagon-jelentés szerint a kínai fegyverkezés feszültséget kelthet Ázsiában.

A márciusi pártkongresszus a katonai kiadások 17,8 százalékos emeléséről döntött, amelyek ezzel a hivatalos statisztika szerint mintegy 8.000 milliárd forintnak megfelelő szintre emelkednek.

Az Egyesült Államok szerint azonban a kínai hadikiadások 23.000 milliárd forintra tehetők. Összehasonlításképpen: Washington 89.000 milliárd forintot költ hadseregére, amely összegben nincsenek benne az afganisztáni és iraki hadműveletek folyó költségei.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×