Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.14
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Észak-Korea lekapcsol

Egy észak-koreai diplomata megerősítette, hogy hazája leállította egyetlen működő atomreaktorát, miután a távol-keleti ország megkapta az első részét az atomfegyverprogramja felszámolása fejében ígért fűtőolaj-szállítmánynak.

Kim Mjong Dzsil, az észak-koreai ENSZ-misszió egyik magas rangú tisztségviselője úgy nyilatkozott, hogy Phenjan rögtön az első olajszállítmány beérkezése után leállította a jongbjoni atomlétesítményt, amit a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértői ellenőrizni fognak, talán már vasárnaptól.

Észak-Koreába szombaton érkezett meg a Dél-Koreából útnak indított első fűtőolaj-szállítmány, amelyhez atomfegyverprogramjának felszámolása fejében jut hozzá a külvilágtól elszigetelten élő, sztálinista vezetésű állam.

Phenjan az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Japánnal, Kínával és Dél-Koreával február 13-án nyélbe ütött egyezség értelmében 50 ezer tonna fűtőolajsegélyt kap cserébe azért, hogy leállítja plutónium előállítására is alkalmas jongbjoni reaktorát. Az első szállítmány 6.200 tonna fűtőolajból állt.

Christopher Hill amerikai külügyi államtitkár-helyettes úgy nyilatkozott, hogy a NAÜ-ellenőrök várhatóan vasárnap kezdik meg a jongbjoni atomreaktor leállításának ellenőrzését.

Az atomsorompó-szerződés betartásán őrködő NAÜ tízfős szakértői csoportja szombat délután érkezett meg a phenjani repülőtérre az ellenőrző misszió lebonyolításához szükséges, közel egy tonna összsúlyú berendezésekkel.

Adel Tolba, a csoport vezetője közölte: egyenesen a jongbjoni reaktorhoz indulnak, hogy meggyőződjenek a létesítmény lekapcsolásáról. Diplomáciai források szerint a NAÜ ellenőrei felszerelik a reaktorban az ellenőrző berendezéseket, egyes szakértők állandó jelleggel ott lesznek.

Észak-Korea az atomprogramja körüli válság kezdetén, 2002-ben kiutasította a távol-keleti országból a NAÜ ellenőreit.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×