Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.64
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Oszama bin Laden hagyta jóvá a nagy-britanniai merényletkísérleteket?

Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetője hagyta jóvá a múlt hét végén megkísérelt nagy-britanniai merényletsorozatot - írta külföldi hírszerzési forrást idézve a pénteki The Times. A vezető brit napilap forrása szerint "már az első napon egyértelmű volt az a tény", hogy a merényletkísérletek mögött az al-Kaida állt, a terveket az al-Kaida követői dolgozták ki.

A The Timesnak ugyanakkor brit biztonsági illetékesek óvatosabban nyilatkoztak, mondván: még túl korai arról beszélni, hogy a robbantásos merényletek terveit külföldön vagy Nagy-Britanniában szőtték.

Gordon Brown miniszterelnök mindazonáltal már múlt vasárnap, egy nappal a csak nagy szerencsével meghiúsult londoni és glasgow-i merényletkísérletek után úgy fogalmazott, hogy az ország "al-Kaida-természetű fenyegetéssel néz szembe az al-Kaidához kapcsolódó emberek részéről".

A londoni belvárosban, illetve a glasgow-i repülőtéren megkísérelt robbantásos merényletek kapcsán eddig nyolc arab, illetve indiai származású gyanúsítottat vettek őrizetbe. Mindegyikük a brit állami egészségügy (NHS) kórházaiban dolgozott orvosként vagy labor technikusként.

A The Times hét közepi értesülése szerint az al-Kaida egyik iraki vezetője már hónapokkal a nagy-britanniai merényletkísérletek előtt utalást tett arra, hogy orvosokból álló terrorista sejt működik, és támadásra készül.

A lap szerint a figyelmeztetés, amelyet Andrew White-nak, a Bagdadban működő egyetlen anglikán egyházközösség vezetőjének továbbítottak még április közepén, úgy hangzott: "azok fognak ölni, akik most gyógyítanak" Nagy-Britanniában.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Vérfagyasztó figyelmeztetés a Nobel-díjas tudóstól: még idén csernobili léptékű katasztrófát okozhat a mesterséges intelligencia

Könnyen lehet, hogy az emberiség jobban járt volna, ha soha nem fejleszti ki a mesterséges intelligenciát – figyelmeztetett Geoffrey Hinton, a terület egyik úttörője. A Nobel-díjas tudós szerint a technológia már idén vagy jövőre olyan súlyos, a csernobili katasztrófához mérhető incidenst idézhet elő, amely átmenetileg megbéníthatja a pénzügyi szektort vagy az energiaellátást. Hinton élesen bírálta a meghatározó technológiai óriásvállalatok vezetőit is, akik szerinte a profit érdekében tudatosan figyelmen kívül hagyják a biztonsági kockázatokat - írta a The Guardian.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×