Infostart.hu
eur:
364.79
usd:
326.38
bux:
145910.31
2026. november 3. kedd Győző

Belső vita az RMDSZ-ben

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőségét bírálta a szervezet szabadelvű körének elnöke. Eckstein-Kovács Péter a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén azt mondta: hiba volt arra buzdítani a romániai magyarságot, hogy május 19-én az államfő eltávolítására szavazzanak.

A szenátor úgy vélte: az erdélyi magyar választók többsége a korrupció elleni küzdelmet támogatta, nem pedig Traian Basescu személyét.

Az RMDSZ elnöke a bírálatokra reagálva azt mondta: pártja helyesen cselekedett, amikor az államfő leváltása mellett foglalt állást, hiszen Traian Basescu rendőrállam és egyeduralom kialakítására törekszik. Elismerte ugyanakkor, hogy hibázott az RMDSZ, mert nem tudta közvetíteni álláspontját saját közösségének.

Markó Béla a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megerősítését szorgalmazta, de úgy fogalmazott: a szervezetnek be kell látnia, hogy a romániai magyarokat a szegénység, az oktatás, a munkavállalás és más valós problémák foglalkoztatják.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×