Infostart.hu
eur:
354.09
usd:
309.47
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Sokaknak üzlet a Mount Everest

Nagy üzlet a Mouns Everest. Napjaink serpái már igen jól élnek azokból a hegymászókból, akik fel akarnak jutni a világ legmagasabb pontjára. Elődeik azonban nem is álmodhattak hasonlóról.

Bár napjaink serpái is igen nagy veszélynek vannak kitéve akkor, amikor felmásznak a magasba, manapság azonban ez már jól jövedelmező szakma. Nem úgy, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

A 66 éves Killa Pala még emlékszik arra, amikor az első nyugati ember megjelent, hogy megmássza a helyet. A svájci geológus 1949-ben olyan cipőt viselt, amelyről a helyiek még csak nem is álmodtak, ezért mindenki csodálta és irigyelte.

Bőrbocskor szénaszövettel

Akkoriban a helyiek bőrből készült zokniszerű lábbelit viseltek, amelyet szénából készült szövettel erősítettek meg.

Killa Pala 1953-ban, tizenkétévesen került be egy brit expedíciót segítő csoportba. Fia ma már saját vállalkozását vezeti, amely arra szakosodott, hogy segítse a hegymászókat. Rendszeresen repül üzleti útra az Egyesült Államokba.

Már imádják a hegyet

A helyiek azóta imádják a hegyet, amely a megélhetést jelenti számukra. A turistákból származó jövedelmük mára megsokszorozódott. A hegy aljában élők ma már megengedhetik maguknak, hogy gyermekeiket Katmanduba, Nepál fővárosában küldjék tanulni. Sőt, a serpák az év egy részét maguk is a fővárosban töltik.

A turistaszezonban azonban szállodák sora várja a hegyhez érkezőket. Évente ugyanis csaknem 20 ezer látogató kíváncsi a világ legmagasabb pontjára.

Csakhogy a bevételeken természetesen itt sem egységesen osztoznak a helyiek. Akik külföldieknek közvetítenek utakat, jól keresnek.

Napi 1700 forint

Azt ígérik, hogy alkalmazottaik - akik ma is ugyanazt a munkát végzik, mint amit a régi serpák végeztek, azaz együtt másszák meg a helyet a turistákkal, és közben cipelik azok felszerelését - tisztességes fizetést kapnak.

Ez nagyjából napi 1700 (4,6 angol font) forintnak felel meg, az általuk cipelt súly pedig nem haladhatja meg a 30 kilogrammot.

A The Daily Telegraph riportere azonban talált egy serpát, aki azt mondta: ha nem fizetnek neki legalább 900 forintnak (2,3 angol font) megfelelő összeget, akkor inkább másik csoportot keres magának, mert négy gyermeket kell eltartania. Eközben egy angol turista 1500 fontot fizet be egy útra.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×