Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
324.93
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Maradnak a németek Afganisztánban?

Berlinben egyre többen vonják kétségbe Németország afganisztáni szerepét. A vita azt követően lángolt fel, hogy a hét végén egy tálib öngyilkos merényletben három német katona életét vesztette, öt pedig súlyos sebesüléseket szenvedett. A kancellár ennek ellenére leszögezte, hogy Berlin kitart afganisztáni szerepvállalása mellett.

Az ISAF-erők keretében Németország közel 3 ezer katonát állomásoztat Afganisztán eddig békésnek tűnő északi térségében.

A múlt hónap óta a szövetségesek sürgetésére Tornado típusú német felderítőgépek ellenőrző utakat hajtanak végre az ország déli térsége fölött is és nagy magasságból készített felvételeikkel támogatják az amerikai és brit egységek fellépését a tálib fegyveresekkel szemben.

Berlinben már a felderítés ügye is számos vitára adott okot, most azonban - kiváltképpen ellenzéki körökben - egyre gyakrabban hangzik el az Afganisztánba vezényelt német erők
kivonására irányuló követelés.

A kancellár, majd a védelmi miniszter is hangsúlyozta, hogy a szélsőséges elemek akciói ellenére is Németország kitart az afganisztáni stabilitás és demokrácia megvalósítására vállalt kötelezettsége mellett.

Az ellenzéki Zöldpárt vezetője viszont a német szerepvállalás átértékelését szorgalmazta, rámutatva arra, hogy nem annyira a katonai erőfitogtatásra lenne szükség, hanem a demokratikus kibontakozást célzó fejlesztési programok aktivabb támogatására kellene összpontosítani a figyelmet.

A Baloldali Párt élén álló Lafontaine vasárnap esti nyilatkozatában azt állította, hogy a felderítőgépek délafganisztáni bevetésével Németország is - úgymond - terrrorakciók részesévé vált.

Ezt Jung védelmi miniszter a helyzet abszurd félreértelmezésének minősítve azonnal visszautasította.

Időközben Kölnbe érkezett az a kórházrepülőgép, amelynek fedélzetén haza hozták a kunduzi merényletben megsebesült német katonákat. A három halott katonát a héten díszpompával
fogják eltemetni.

A német hadsereg afganisztáni áldozatainak száma a múlt heti merénylet nyomán 21-re emelkedett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×