Infostart.hu
eur:
365.73
usd:
326.99
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Embert rabolt, hogy bebizonyítsa: életben van

Emberrablásra is vetemedett egy indiai férfi, hogy bebizonyítsa: életben van, holott holttá nyilvánították. Az országban több ezer "élő halott" harcol a jogaiért, sokan közülük évtizedekig.

Lal Biharit 1976-ban nyilváníttatta halottá kapzsi nagybátyja. Nem kellett hozzá más, mint egy kis pénz, és egy korrupt hivatalnok - utóbbiból pedig bőven akad Indiában. A nagybácsi így rátehette a kezét Bihari apjának kis vagyonkájára.

A férfi majdnem két évtizeden keresztül harcolt azért, hogy ismét "élővé" nyilvánítsák. Még bűncselekményre is vetemedett; elrabolta az egyik unokatestvérét, mert arra számított, hogy ha a rendőrség letartóztatja, már nem állíthatják róla, hogy halott.

Fel sem jelentették

"Még ez sem sikerült. Amikor a rokonaim rájöttek, mi van a dolog mögött, azonnal tudták, hogy az unokatestvérem nincs veszélyben, és nem jelentették az esetet" - kesergett Bihari.

Hiába indult több választáson, és vett részt személyesen a kampányban, ez nem volt elég bizonyíték a hatóságoknak arra, hogy életben van. Végül 1994-ben sikerült "visszatérnie az életbe", amikor egy adóhivatalnok élő személyként bejegyezte ugyanarra a tulajdoni lapra, amelyen korábban halottként szerepelt.

Biharinak, aki közben felvette a Mritak ("halott") nevet is, sok sorstársa van. Úgy tudja, csak Uttar Prades államban háromezer halott "él". Értük is alapította meg 1980-ban a "Halottak Szövetsége" nevű szervezetet.

Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×