Infostart.hu
eur:
355.36
usd:
312.35
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Támadóan lépett fel a szocialista jelölt

Szociális kérdések, 35 órás munkahét, török EU-csatlakozás - a többi között ezekről a témákról vitatkozott a televízió nyilvánossága előtt Franciaországban a két elnökjelölt. Elemzők szerint sem a konzervatív Nicolas Sarkozy, sem pedig baloldali kihívója, Segolene Royal nem nyerte meg a vitát. Franciaországban vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját.

Tizenkét év óta először láthattak a franciák elnökjelölti tévévitát. Az eredetileg kétórásra tervezett összecsapás 2 óra 40 percig tartott, és mintegy 20 millió néző volt kíváncsi rá.

Franciaországban vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját. Az első menetben a magyar származású Sarkozy a szavazatok valamivel több mint 31, Royal pedig nem egész 26 százalékát szerezte meg.

A mostani tévévitában mindkét politikus célja az volt, hogy a bizonytalan szavazókat megnyerje, illetve, hogy az első forduló harmadik helyén végzett Francois Bayrou szimpatizánsait maga mellé állítsa.

A centrista politikus a voksok 18 százalékát kapta meg, ám híveit egyik jelölt támogatására sem biztatta. Elemzők szerint a Royal-Sarkozy-tévévitának nincs győztese.

A szocialista jelölt, többek meglepetésére, támadóan lépett fel, míg konzervatív ellenfelének sikerült nyugodtnak maradnia. Royal elsősorban Sarkozy belügyminiszteri tevékenységét támadta: szerinte ugyanis nőtt az erőszak az országban.

A konzervatív politikus viszont a statisztikára hivatkozva azt állította: csökkent a bűnözés. A leghevesebb vitát a mozgássérült gyerekek iskolai elhelyezése váltotta ki.

A szocialista jelölt Sarkozy fejére olvasta, hogy a jelenlegi kabinet szüntette meg a kisegítői nevelői posztokat, ugyanakkor most minden mozgássérültnek iskolát ígér a konzervatív jelölt.

Royal indulatosan, magából kikelve beszélt, Sarkozy pedig nyugalomra intette őt, kiemelve, hogy a köztársasági elnök nem veszítheti el a hidegvérét. Royal erre azt mondta: szó sincs arról, hogy elvesztette volna a hidegvérét, mindössze dühös.

Sarkozy támadta a 35 órás munkahetet: szerinte ez a korlátozás katasztrofális eredménnyel járt a francia gazdaságra nézve. Royal ugyanakkor azt mondta: az embereknek kell dönteniük arról: akarnak-e több pénzért többet dolgozni.

A konzervatív elnökaspiráns ellenezte Törökország uniós csatlakozását, míg baloldali kihívója szerint helytelen lenne becsapni az ajtót Ankara előtt, ám a szocialista jelölt egyelőre szüneteltetné az unió bővítését.

Sarkozy az EU alkotmányos szerződésével kapcsolatban egy egyszerűsített dokumentumot fogadtatna el a parlamenttel, Royal ugyanakkor népszavazást tartana róla.

Hogy mennyire volt hatásos a tévévita, és kinek a javára döntenek a bizonytalan szavazók, az vasárnap este derül ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×