Infostart.hu
eur:
365.4
usd:
314.62
bux:
149507.97
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Pert vesztettek a szexrabszolganők

A japán legfelsőbb bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és elutasította pénteken két kínai asszony kártérítési keresetét, akiket a második világháború idején kényszerítettek prostitúcióra a japán megszálló hatóságok.

A japán legfelsőbb bíróság helybenhagyta a tokiói főbíróság 2005. márciusában hozott ítéletét, amely elismerte ugyan, hogy a két kínai asszonyt - japán szóhasználattal élve "komforthölgyet" - szexuális szolgálatokra kényszerítettek, de elutasította keresetüket arra hivatkozva, hogy az 1952-es japán-kínai békeegyezmény már rendezte a kérdést.

Történészek szerint a második világháború idején mintegy 200 ezer ázsiai nő került japán katonákat kiszolgáló bordélyházakba, főleg Korea és Kína területén. Az áldozatok beszámolói szerint a japán hadsereg elhurcolta őket otthonaikból, majd arra kényszerítette, hogy kiszolgálják a katonai bordélyok japán vendégeit.

A szexrabszolgaként dolgoztatott ázsiai nők ügye továbbra is gyakorta felmerülő kérdés a távol-keleti térségben. Márciusban felhördülést okozott Abe Sindzo japán kormányfő kijelentése, amely szerint nincs bizonyíték arra, hogy a japán kormánynak vagy a katonaságnak közvetlen köze lett volna a nők elrablásához.

A miniszterelnök később országa nevében bocsánatot kért az asszonyok szenvedéseiért, és megismételte: tartja magát az 1993-as tokiói bocsánatkéréshez, amely elismerte a japán hatóságok szerepvállalását a bordélyok létrehozásában és működtetésében.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×