Ötven éve nem mentek el olyan sokan szavazni Franciaországban, mint most. Az állampolgárok ugyanis tisztában vannak azzal, hogy új idők jönnek, és nem mindegy, hogy ki lép a népszerű, de kormányzása során mégis sokszor korrupcióval vádolt Jaques Chirac örökébe.

A magyar apától született Nicolas Sarkozy néhány éve már megállíthatatlanul haladt célja, az Elyséé palota felé - egészen addig, amíg a szocialisták táborában fel nem tűnt egy fotogén nő.

Ségolene Royal még saját élettársát, a szintén elnöki ambíciókat dédelgető Francois Hollande-ot is eltántorította az indulástól. Mindketten új Franciaországot ígérnek, és a 21. századi, "posztpártpolitikai" világban az ellenfél választóival flörtölnek.

Nicolas Sarkozy látványosan összebarátkozott Tony Blairrel, amiből megfigyelők azt szűrték le, hogy megválasztása esetén az új Munkáspárthoz hasonló vehemenciával lát majd hozzá Franciaország átformálásához.

Ségolene Royal pedig azzal ijeszti meg a gondoskodó állam ideájába görcsösen kapaszkodó francia baloldali szavazókat, hogy túlságosan nacionalista hangot üt meg.

A választások előtt néhány héttel azonban feltűnt a centrista Francois Bayrou, akinek esélye volt rá, hogy az országot megosztó két politikust megelőzze.

Ez végül nem jött be - az első fordulót Sarkozy nyerte a szavazatok több mint 30 százalékával, öt ponttal maga mögé szorítva Royalt, míg Bayrou 18 százalékot kapott.

Emellett úgy tűnik, a korábban a következményekkel nem számolva taktikázó francia választók tanultak a múltból. 2002-ben ugyanis a bevándorlók és külföldiek ellen kampányoló szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen a baloldali szavazók távolmaradása miatt bejutott az elnökválasztás második fordulójába, ami valóságos pánikot okozott. Le Pen most csak tíz százalékot kapott, így csalódottan elismerte, hogy nem folytathatja a versenyt.

Maradt a Royal szerint "brutális" Sarkozy és a bírálói szerint nem elnöknek való szocialista politikus.

A franciák május 6-án két, látszólag különbőző jelölt között választhatnak, de a győztesnek ugyanaz lesz a feladata: kigyógyítani az országot a 2005-ös külvárosi lázongások okozta traumából, megoldást találni az évek óta magas, és a fiatalok esetében különösen magas munkanélküliségre, továbbá választ adni arra a kérdésre, hogyan is erősítse meg csökkenő befolyását Franciaország Európában és a világban.