Történelmi jelentőségűnek és a magyar tudomány jövőjét megalapozónak minősítették februárban azt a 25 éves stratégiai keretmegállapodást, illetve hatéves finanszírozási szerződést, amelyet a kormány az Élvonal Alapítvánnyal kötött. A választási eredmény lehet-e bármilyen hatással erre a megállapodásra?

Ezt majd nyilván az új kormánynak kell eldöntenie, de én ez ügyben rendkívül optimista vagyok. Magyarország legfontosabb nyersanyaga a tehetség, és a tehetséggondozás alakítja át ezt a tehetséget erőforrássá. A tehetségen alapuló tudássá, ami Magyarország legfontosabb erőforrása. Ahhoz, hogy ez az erőforrás a lehető legnagyobb mértékben itthon hasznosulhasson, ahhoz van szükségünk csúcskutató központok kritikus tömegére. Olyan kutatóközpontok kritikus tömegére, amelyek képesek legkiválóbbjainkat itthon tartani, illetőleg hazahozni. Erre vállalkozott az Élvonal Alapítvány, ezért épít az Élvonal Alapítvány egy olyan tudományos ökoszisztémát, amelyben a tehetséggondozás és a csúcskutatás szerves egységet képez. Tudomásunk szerint a világon elsőként.

Van élő kapcsolatuk a leendő kormánnyal?

Nincsen, és erre nem is törekszünk. Több mint egyéves előkészítés után végre abban a helyzetben vagyunk, hogy teljes gőzzel tudunk dolgozni. Természetesen a lehető legnagyobb örömmel fogadunk el meghívást, fogadok el személy szerint meghívást, hogyha ilyen meghívás majd elérkezik hozzám, és a lehető legnagyobb örömmel fogok találkozni Magyar Péter miniszterelnök úrral, hogyha erre majd egyszer sor kerülhet. Rendkívüli optimizmussal tölt el a jövendő miniszterelnök úr nyilatkozata, nyilatkozatai, ebből talán egyet idéznék, mégpedig a 2025. szeptember 7-én Kötcsén tartott beszédéből. „A jövő Magyarországa tudásalapú, innovációra épülő gazdaságot jelent, amely hosszú távon teremt értéket, és nem pusztán összeszerelő üzemekkel próbál fennmaradni.” Ha valaki elolvassa azt a koncepciót, ami az én tollamból született, és ami alapján ez az Élvonal Alapítvány megszületett, akkor pontosan ezt látja benne végcélként megfogalmazva. Úgy gondolom, hogy Magyar Péter jövendő miniszterelnök úr céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.

Egy 25 éves stratégiai keretmegállapodásról beszélünk. Lehet ez kormányokon átívelő program?

Nem csak, hogy lehet, hanem a tudomány, a tehetséggondozás és a csúcskutatás támogatása kormányokon átívelő program kell, hogy legyen, nem képezheti pártpolitika tárgyát. A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni. Csak úgy tud keletkezni, hogyha van egy hosszú távú, kiszámítható, tervezhető támogatás, amelyre ez a rendszer épülhet. Csak ebben az esetben van esélyünk az Egyesült Államok, Nyugat-Európa, Ázsia csúcsegyetemeiről, csúcskutató intézeteiből hazahozni csúcskutatókat, merthogy ők ehhez a hosszú távú kiszámíthatósághoz vannak szokva.

Mi alapján választják majd ki a támogatott kutatókat, illetve kutatásokat?

A kiválóságok alapján és az elért eredményeik alapján, illetőleg azon irányok alapján, amiket ők követnek és kijelölnek célul. Két programunk van, az úgynevezett Frontiers Fellow és a Frontiers Investigator program, a Frontiers Fellow-program azoknak szól, akik már iskolát alkottak, világhírre tettek szert, és akik nagy horderejű felfedezéseket, áttöréseket értek el. Az ő számukra kínálunk hosszú távon kiszámítható, világszínvonalú, az egész világra kiterjedő versenyképes támogatást, nem csak anyagi támogatást, hanem egy olyan adminisztratív támogatást is, hogy ha ők idejönnek és itt felépítenek egy világszínvonalú kutatóközpontot, akkor ők idejük maximális hányadát, gyakorlatilag száz százalékát fordíthassák a kutatásra, és minden adminisztratív és egyéb terhet vegyünk le a vállukról.

Milyen gyakorlati szerepet kapnak a kuratórium tagjai, Nobel- és Abel-díjas tudósok?

Az ő elsődleges feladatuk, hogy biztosítsák a nemzetközi mércét. Ugyanis a tudományban egyetlen mérce létezik, és az a nemzetközi mérce. Csak az, ami nemzetközileg látható, nemzetközileg számottevő, az érdemes támogatásra. Igaz ez Magyarországnál sokkal gazdagabb országokra, és különösen igaz olyan országokra, mint a miénk, ahol minden adóforintot háromszor kell megforgatni, mielőtt eldöntjük, hogy mire adjuk ki.

Mérhető a siker? Ha előre nézünk tíz évet, ön mivel lenne elégedett? Mi az, amire azt mondhatjuk, hogy siker, létezik mérőszám?

Több mérőszám is van, és a mérhető és a sikernek, illetőleg a teljesítménynek mérhetőnek kell lennie. Úgy gondoljuk, hogy ez egy alapelv, személy szerint nekem is alapelvem, és ez nem csak anyagi támogatásra vonatkozik.A személyes szinten a legértékesebb az idő, amit szinte nem lehet pénzzel megfizetni, mert minden órából csak egy van, utána már csak egy következő óra jön. A személyes, saját szintemen is állandóan gondolkodnom kell azon, hogy ennek érdemes-e időt szentelnem, sikerrel kecsegtet-e. Ugyanígy kell gondolkodnunk akkor, amikor az adóforintok elköltéséről van szó, legalább ugyanígy. Ebben a szellemben született meg az Élvonal Alapítvány és a magyar kormány által képviselt magyar állam közfeladat finanszírozási szerződése. Ez egy olyan szerződés, ami szerintem például szolgál, nem csak itt Magyarországon, más szerződésekre, hanem az egész világon. Itt nem csak arról van szó, hogy a rendelkezésre bocsátott finanszírozási eszközökért konkrét, mérhető teljesítményeket várva a magyar állam. Itt arról is van szó, hogy amennyiben ezek a mérhető teljesítmények nem kerülnek elérésre, vagy nem teljesen kerülnek elérésre, akkor visszafizetési kötelezettsége van az alapítványnak. Ilyen szigorú kitétel még a Max Planck Társaság szerződésében sincsen, amely egyébként nagyon hasonló szerződést köt a német állammal. Mi hat évre kötöttünk ilyen szerződést a magyar állammal. A Max Planck Társaság, amely hasonló alapítvány, mint a miénk, ötéves szerződéseket köt a német állammal, amiben szintén szerepelnek célkitűzések, de nem szerepel visszafizetési kötelezettség.

Mennyire áll több lábon az alapítvány?

Egyelőre csak állami támogatás van. Ugyanakkor építjük azt a koncepciót, hogy előbb-utóbb több lábra tudjon állni, eddig erre nyilvánvalóan nem volt energiánk , az eddigi időszak arról szólt, hogy egyáltalán működésbe hozzuk a szervezetet. Ugyanakkor a két említett pillér mellé még egy harmadik pillér is bejön az alapítványnál, a tehetséggondozást és a csúcskutatást kiegészítjük egy harmadik, hasonlóan fontos pillérrel, a társadalmi hasznosítással. Egy egészen új, innovatív rendszert építünk arra, hogy csúcskutatóinkat különleges, a világ más részein eddig nem használt módon motiváljuk, egészen különleges módon abba az irányba, hogy ne „egyszerűen” csak csúcskutatást végezzenek, hanem folyamatosan gondolkodjanak azon is, hogy azok az eredmények, amiket elérnek, hogyan hasznosulhatna, milyen alkalmazásaik lehetnek, amelyek munkahelyeket teremtenek, amelyek értéket teremtenek, lehetőleg a legmagasabb hozzáadott értéket, idézve Magyar Pétert.

Adott esetben cégek alapításában is segítik a tudósokat, hogy a felfedezés tovább tudjon élni?

Abszolút olyannyira, hogy minden tudásközpont mögé automatikusan létrehozunk egy káeftét. Abban az Élvonal Alapítványnak lesz többségi részesedése, ugyanakkor egy jelentős részét a Tudásközpont vezetőjének, a Frontiers Fellow-nak adjuk, annak motivációjára, hogy a lehető legnagyobb mértékben termeljen új szellemi tőkét, amely később hasznosulhat, mert a hasznosulás ezen káeftéken keresztül fog megvalósulni. A bevett szokás általában az a világ vezető intézeteiben, hogy a kutatókat motiválják arra, hogy nyújtsanak be szabadalmi bejelentéseket, és hogyha a szabadalombejelentésből elfogadott szabadalom lesz, és azt a szabadalmat majd valamikor licenszszerződés formájában sikerül értékesíteni, akkor ennek egy bizonyos százaléka kiosztásra kerül a feltalálók irányába. Ez a bevett modell, amit nyilván mi is fogunk használni, de ehhez párosítjuk ezt az egészen új konstrukciót, hogy a tudásközpont mögött létrejön egy káefté, amelyben eleve részesedése lesz a Tudásközpont mindenkori vezetőjének, illetőleg lesz egy olyan csomag, amelyet ő kioszthat csúcskutatóinak. Ő motiválhat egy külföldi fiatal csúcskutatót, gyere el hozzánk, gyere el Budapestre, Szegedre, Debrecenbe, Pécsre, ahol éppen a Tudásközpont létrejön, a csoportomba kutatni, mert itt nem csak világszínvonalú körülmények között tudod végezni a kutatást az irányításom alatt, hanem részesévé válhatsz annak a káeftének, amely majd a keletkező szellemi tőkét hasznosítani fogja.

A kutatók azon célja, hogy kézzelfogható végeredmény legyen, nem megy adott esetben az alapkutatások rovására?

Nem, merthogy mi arra adjuk a támogatást, hogy kutassanak a legjobb belátásuk szerint. Nem írjuk azt elő, hogy évente hány darab szabadalom, meg egyéb ilyen jellegű bejelentés szükséges. Hozzáteszem, a mi közfeladat-finanszírozási szerződésünkben szerepelnek erre is keretszámok, ez egy rendkívül szigorú szerződés, rendkívül sok mérhető teljesítményadattal, mint bejelentett szabadalmak, elfogadott szabadalmak és egyéb formában biztosított szellemi tőke és szellemi tulajdon. Ugyanakkor mi rendelkezünk elég önbizalommal ahhoz, hogy ezt a kényszert ne adjuk tovább csúcskutatóinknak, ne úgy kutassanak, hogy ők minél több szabadalmat hozzanak ki abból, ezek majd természetes módon adódnak. Mi a csúcskutatóinkat arra ösztökéljük, hogy azon program mentén, amely alapján kiválasztásra kerültek, és ezt a támogatást kiérdemelték, a lehető legnagyobb, legjobb tudásuk szerint, a legnagyobb igyekezettel igyekezzenek új felfedezéseket tenni. Ezek pedig majd hozzák magukkal a szabadalmakat.

Hogyan szeretnék itthon tartani a legtehetségesebb fiatalokat, illetve hazahozni azokat, akik külföldön dolgoznak?

Pontosan ezzel a koncepcióval, hogy építünk olyan kutatóközpontokat, amelyek a világ legjobbjaval vetekednek. És olyan hírnevük lesz előbb-utóbb, mint a Harvardnak, az MIT-nak vagy egy, a Max Planck Intézetben működő világszínvonalú, világhírű kutatócsoportnak.

Roska Botond volt az első fontos igazolásuk, hadd fogalmazzak így, hiszen ön is így fogalmazott, amikor bemutatták a neurobiológust. Miért volt fontos az ő „hazahozatala”? Hiszen kint dolgozik továbbra is Svájcban, de elvileg többet jár majd haza.

Azért volt fontos, mert Roska Botond egy abszolút világnagyság, és nehezen tudok elképzelni valakit, aki jobban reprezentálná azt a koncepciót, amit mi elképzeltünk és megálmodtunk. Roska Botond felépített egy fantasztikus kutatóintézetet. Világhírű neurobiológus, aki a világon elsőként tett sikeres kísérleteket abba az irányba, hogy egy bizonyos fajtájú vakságban szenvedő egyéneknek bizonyos mértékig a látóképességét vissza tudta állítani, ami korszakalkotó felfedezés, ezért azt hiszem, hogy két évvel ezelőtt a Wolf-díjban részesült, ami a Nobel-díj előszobája, és én úgy gondolom, hogy ő az egyik legígéretesebb következő Nobel-díj várományosa Magyarországnak. Olyan intézetet épített fel, amely jóval nagyobb forrásokkal rendelkezik éves szinten, mint az én Max Plank Intézetemben a három, egymástól függetlenül működő gazgató együttvéve. Őt sikerült első Frontiers Fellow-ként leigazoln, és rábírni arra, hogy építse fel itt, Magyarországon, Budapesten egy kutatóközpontot, ahol a kutatását egy új irányba kiterjeszti, egyébiránt Magyarországon működő kutatókkal való együttműködésben. Rózsa Balázs neve mindenképp említésre érdemes ebben az összefüggésben, vele Roska Botond már évek óta együttműködik a BrainVisionCenter fedele alatt. Ez az együttműködés fog egy egészen új formában kiteljesedn. Már az elmúlt években is a legkiválóbb természettudományos folyóiratokban kerültek publikálásra ennek az együttműködésnek az eredményei, úgyhogy ennek már előélete van, itt már van mire építeni. Óriási eredménynek tartom, hogy sikerült Roska Botondot egyelőre hat évre elkötelezni, hogy ő itt felépít egy világhírű csoportot, és természetesen bízunk abban, hogy ennek hosszú távú folytatása lesz, hiszen ez a támogatás természetesen meghosszabbítható, megfelelő teljesítmények esetén, nincs kétségünk afelől, hogy Roska Botond esetében a teljesítmények messze túl fogják szárnyalni még a mi várakozásainkat is.

Hány hasonló kvalitású kutató tudós van külföldön, akit célba vettek, akit hazahoznának?

Ez nagyon jó kérdés. Én úgy gondolom, hogy a merítési lehetőség nagy, a célunk az, és ezt vállaltuk a közfeladat finanszírozási szerződésben, hogy összesen 25 kutatóközpontot hozunk létre, 25 Frontiers Fellow vezetésével. Ez természetesen hosszú távú cél, amit nagyjából, ha minden jól megy, 6 éves távlatban tervezünk realizálni, tehát 3-4 Fellow évente, amit szeretnénk behozni a rendszerbe. Én úgy gondolom, hogy ez feltölthető, ugyanakkor azt is hangsúlyozni érdemes, hogy természetesen van, mint az élet minden területén, utánpótlás, és vannak olyan meredeken felfelé ívelő pályájú fiatal kutatóink szerte a világban, jó néhányan, szerencsére még Magyarországon is, de különösen a nagyvilágban, akik néhány éven belül elérhetik azt a színvonalat, hogy ők is joggal és jó kilátásokkal pályázhatnak egy Frontiers Fellow-kinevezésre.

Jellemzően milyen tudományterületekre fókuszálnak?

A természettudományokra, élő és élettelen természettudományokra, illetőleg a mérnöki tudományok teljes spektrumára. Mindazokra a területekre, amelyek fontosak lehetnek a jövő mélytechnológiája számára, amely területeken a legnagyobb hozzáadott értékű termékek és technológiák kifejlesztését várhatjuk.

Mi kell ahhoz, hogy ezeket a tudósokat haza lehessen hozni? Pénz, infrastruktúra, kutatási szabadság, jövőkép?

Meg is válaszolta a kérdést. Mindez együtt, mindez együtt. Nyilván világszínvonalú infrastruktúra, szabadság teljes mértékben, de ugyanilyen fontos, mint ez a kettő, a hosszú távú kiszámíthatóság. Itt visszakanyarodhatunk arra, hogy egyik kormány, másik kormány. Hogyha ez pártpolitikai kérdéssé válik, akkor ennek a projektnek Magyarországon nincs jövője. Ennek a projektnek egyedül akkor van jövője Magyarországon, hogyha ez nem pártpolitikai kérdés. Ugyanúgy, ahogy Németországban, teljesen mindegy, hogy a zöldek, a szociáldemokraták, a konzervatívok kerülnek kormányzati pozícióba, a Max Planck Társaság létjogosultságát az égvilágon senkinek nem jut eszébe megkérdőjelezni. Annak a Max Planck Társaságnak, amely az elmúlt tíz évben öt Nobel-díjat produkált. Ezt a Max Planck Társaságot finanszírozza a német állam 2,5-3 milliárd euróval évente, és senkinek nem jut eszébe, még az ellenzéknek sem, ezt csökkenteni, mindannak ellenére, hogy Németország az elmúlt évtizedek legsúlyosabb válságát éli át. Harmadik egymást követő évben van recesszió, és nyilvánvaló, hogy nagyon kemény intézkedések előtt áll a német állam. Mindezek ellenére a 2,5-3 milliárd eurót, amit évente az adófizetők odatesznek a társaságnak, az égvilágon senkinek nem jut eszébe, csökkenteni. Rzzel senki nem akar politikát csinálni, vagy ebből politikai tőkét kovácsolni Németországban, nem kezd el azzal kampányolni, hogy azokat a milliárdokat milyen jól fel lehetne használni a minimálbérek növelésére vagy egyéb dolgokra. Szó nincs ilyenről.

Az Élvonal Alapítvány nemrég letette az alapkövét egy campusnak. Tulajdonképpen mi lesz ez az épület? Mennyivel lesz ez több, mint mondjuk egy egyetemi campus?

Legalább annyival, amennyivel az Élvonal Alapítvány több, mint nem csak egy egyetemi campus, de mint a világon bárhol működő kutatási intézmény. A Frontiers Campus az egyesíti a kutatást, a tehetséggondozást és a társadalmi hasznosítást. A kutatás, a csúcskutatás bázisa lesz, a csúcskutatással itt történik a tehetséggondozás koordinációja, szervezése és integrálása, illetőleg itt történnek meg az első lépések a nagy horderejű felfedezések társadalmi hasznosítása irányába. Ez az ökoszisztéma nemcsak, hogy egyetemi campusokon nincs meg, hanem tudomásunk szerint a világ egyetlen kutató intézményében sincs meg ilyen formában.

Ez a gyakorlatban laboratóriumokat is jelent, vagy pedig „csak” irodákat?

Természetesen nagy részben laboratóriumokat jelent, és sokkal kisebb részben irodákat. Az épület sok ezer négyzetméternyi hasznos alapterületének döntő része kutatási helyszín.

Lehet úgy tervezni egy épületet, hogy még nem tudják, hogy pontosan milyen kutatások zajlanak majd benne? Hiszen a hazahívott kutatók is önálló kutatócsoportokat alapítanak majd.

Igen, ez egy nagyon jó kérdés. Úgy gondoljuk, hogy lehet, ismerjük az alapvető igényeket, azt, hogy nagyjából milyen nagyságrendű, milyen méretű kell, hogy legyen egy labor és milyen alapvető infrastruktúrával kell, hogy rendelkezzen. Ez az alapinfrastruktúra kezdettől fogva beépítésre kerül, ugyanakkor úgy kerül az épület kialakításra, hogy nagyon kicsi energia és költségráfordítással falakat ki lehessen venni, eltolni, flexibilisen, rugalmasan tudunk reagálni a becsatlakozó Frontiers Fellow igényeire és elképzeléseire. Vagyis egy alapvető infrastruktúra fog rendelkezésre állni, amelynek a végleges kialakítása akkor történik meg, amikor egy Frontiers Fellow-val szerződést kötünk, és ő pontosan ismerteti az igényeit.

A tehetséggondozást többször említette a beszélgetésben. Mekkora rész jut az alapítvány működésében erre, illetve mekkora keretösszegekkel gondolkodnak? Egyáltalán szét vannak-e már osztva ezek a keretösszegek?

Kulcsszerep. A tehetséggondozás olyan kulcsszerepet játszik az alapítvány működésében, mint az FC Barcelona, az FC Bayern München vagy a Real Madrid működésében a fiatal tehetségek felkarolása és a világsztárok fejlesztése. Ugyanez a jelentősége az Élvonal Alapítvány működésében a tehetséggondozásnak. Arra alapulnak majd a jövőbeni csúcskutatások. Azoknak, akikben a középiskolában a legjobb tanáraink, középiskolai tanáraink be tudják majd gyújtani a szikrát, tudják kísérni és egyengetni az útjukat, erről szól, ugye, a tehetséggondozás, és segítik őket abban, hogy megtalálják azt a területet, amelynek az életüket szeretnék szentelni, már a középiskolai tanulmányaik során lehetőségük van csúcskutatókkal kapcsolatba kerülni, nemcsak a tévén keresztül látni őket, hanem ténylegesen itt, Magyarországon kapcsolatba kerülni velük, egy bizonyos mentori kapcsolatot létesíteni. Miután az egyetemi tanulmányaikat elkezdik, legyen az bárhol Magyarországon, vagy egy külföldi csúcsegyetemen, ezek az itthoni Frontiers Fellow-ink, Frontiers Investigatoraink kísérik az ő pályájukat, és lehetőséget kínálnak, hogy amikor eljött az idő, hogy hozzájuk jöjjenek egy magyar egyetemen befejezett tanulmányok után, vagy pedig egy külföldi egyetemen befejezett tanulmányok után.

Önöknek lesz már kapcsolata a középiskolásokkal? Hogyan találják meg őket? Jól szerepel valaki, mondjuk egy tanulmányi versenyen, vagy a tanár ajánlja?

Ez nagyon-nagyon nagyszerű kérdés. Egy évvel ezelőtt alapítottam a MATFIN Alapítványt, azzal a céllal, hogy a matematika, a fizika, az informatika területén egységes standardok, egységes szisztéma alapján felépítsünk egy az egész országra kiterjedő tehetséggondozási rendszert. Örömmel jelenthetem, hogy – hála a rendkívül motivált és elkötelezett és elhivatott tanárok seregének – mind a három területen néhány hónap alatt sikerült ezt a rendszert felépíteni, és egy olyan ökoszisztémává kiépíteni, amely egyetlen tantárgy területén sem létezik, egyébiránt még a sokat említett, az MTA által nagyszerűen vitt orvosbiológiai területen sem. Az ökoszisztéma szakköri hálózatból, olimpiai iskolából és versenyek ökoszisztémájából. Mind a hármat aktívan támogatjuk, mind a három a programunk része, és már az első évben sikerült nagyjából 25 gimnáziumba eljutni, 75 tanárt bevonni, akik aktívan hétről hétre foglalkoznak, nagyjából 400 gyerekkel ebben az első fázisban. Ez nem tűnik nagy számnak, ugyanakkor a szám talán többet mond akkor, hogyha hangsúlyozom, merthogy a mérhetőség, a mérhető teljesítmény a tehetséggondozásban ugyanolyan fontos, mint a csúcskutatásban, ez a nagyjából 400 gyerek nem egyszerűen csak ott van, valahogy, beregisztrált, ez a 400 gyerek szeptembertől májusig részt vett, vagy rendszeres heti szakkörökön vagy a havi rendszerességgel egyébként legelső alkalommal szeptembertől beindult olimpiai iskolában, hogyha ő olimpiai kerettaggá vált, havi rendszerességgel edzőtáborozunk a legkiválóbbjainkkal, akikből aztán majd Magyarország képviseletében az olimpiai csapat kikerül, illetőleg országos tanulmányi versenyeken vesznek részt. Erről a nagyjából 400 gyerekről állíthatjuk azt, hogy ők a programunk sikeres résztvevői. Erre nagyon pontos mérőszámaink vannak, ha egy diák nem vesz részt aa kilenc hónapra kiterjedő szakköreink legalább 70 százalékán, akkor ő nem számít nekünk végén a sikernél. Őt a végső eredménybe nem tudjuk beszámítani, mert nem tudtuk olyan mértékig megnyerni a program számára, hogy ténylegesen következetesen, rendszeresen ebben részt vegyen. Úgyhogy nagyon-nagyon fontos a tehetséggondozás területén is a mérhetőség, a mérhető teljesítmény.

Tudom, hogy nehéz kérdés, most alapvetően a tehetséges fiatalokról beszélünk, de azt azért mindannyian tudjuk, hogy a fizikatanári pályára most már talán többen jelentkeznek, de még mindig nem feltétlenül annyian, mint kellene. Ön szerint hol lehetne felkelteni az érdeklődést a természettudományok iránt?

Ez az érdeklődés az iskolában kezdődik, és ehhez kellenek kiváló tanárok, ön itt a lényegre tapintott. A tanárokon áll vagy bukik az érdeklődésfelkeltés és az azt követő tehetséggondozás is. Ha azok a tanárok, akik ebben az ügyben elhivatottak, nem állnak rendelkezésre kellő számban, akkor a tehetséggondozás nem fog működni, ha pedig a tehetséggondozás nem fog működni, akkor nem lesz Magyarországon csúcskutatás sem, és nem fognak születni Magyarországon olyan nagy horderejű felfedezések és innovációk sem, amelyek az emberiség jövőjét befolyásolhatják, és amelyek Magyarországon, a Kárpát-medencében a jóléthez hosszú távon hozzájárulhatnak.

Ekkora a jelentősége a tanárainknak?

Ekkora! Magyarország jövője tanáraink kezében van, úgyhogy nem véletlen az, hogy talán néhányan a kedves hallgatók közül még emlékeznek, hogy az első nyilatkozatom, amit tettem, a Nobel-díj kihirdetése után néhány nappal, és nem volt más választásom, mint a televízió képernyőjén megjelenni, és ott az első megnyilatkozásomban apelláltam a kormányunkra, hogy legyenek olyan kedvesek, minden lehetséges intézkedést megtenni, hogy a tanári pálya becsületét helyreállítsuk, ami egyébként, ami szintén hírértékű volt, nem került be a Magyar Távirati Iroda által továbbterjesztésre érdemesnek tartott részbe ebből a nyilatkozatból.

Nagyon más téma, éles váltás következik. A sajtóban lehetett olvasni arról, hogy vita volt a Nemzeti Tudósképző Akadémia támogatásáról. Egyáltalán támogatásról vagy finanszírozásról beszélünk?

Tulajdonképpen ez a konfliktusnak a tárgya, vagy igazából az oka, mint ahogy ez kikristályosodott a végére, hogy a Nemzeti Tudósképző Akadémia tulajdonképpen egy olyan finanszírozást kíván, ami ahhoz hasonlítható, hogy odamegyek az ATM pénzadó automatához, megnyomom a gombot és kijön a pénz, és az automata nem tesz fel kérdéseket. Mi ilyen finanszírozást nem tudunk biztosítani. Minket egy nagyon-nagyon szigorú feltételrendszerhez kötött szerződés kötelez arra, egyébként a lelkiismeretem is arra kötelezne, ez csak mellékes megjegyzés, ebben az összefüggésben fontosabb az, hogy a magyar állammal kötött szerződés köt arra, hogy minden számunkra rendelkezésre bocsátott adóforintot a lehető legnagyobb költséghatékonysággal használjunk fel, mind a csúcskutatás, mind a tehetséggondozás területén, és mérhető teljesítmények legyenek, tudjuk mérni azt, hogy milyen hatékonysággal használtuk fel azokat az adóforintokat, amiket a magyar kormány mindenkor rendelkezésünkre bocsát. Nyilvánvalóan ennek a feltételnek csak akkor tudunk eleget tenni, hogyha ezt a követelményt azon szervezetek irányába is megfogalmazzuk, amelyek a mi támogatásunkra, nem finanszírozásunkra, a támogatásunkra számítanak. Azokkal a szervezetekkel nekünk szükségünk van egy támogatási szerződésre, magától értetődő módon, amely megfogalmazza, hogy milyen támogatást biztosítunk, milyen időszakban, és mik az elvárásaink. Itt tulajdonképpen az elvárásokon robbant ki a vita, a Nemzeti Tudósképző Akadémia benyújtotta a támogatási kérelmét, ami gyakorlatilag egy táblázatot jelentett néhány címszóval, hogy milyen jellegű tevékenységre hány százmillió forintot igényelnek. Felügyelőbizottságunk, amelynek én egyébként nyilvánvalóan nem vagyok tagja, abban az időszakban éppen a hongkongi egyetemen vendégkutattam, nagyon távol is voltam fizikailag innen, tőlem teljesen függetlenül felügyeletbizottságunk a március 24-i ülésén megállapította, hogy komoly hiányosságok vannak az igényelt összegek felhasználásáról biztosított információk, indoklások tekintetében, és Hegyi Pétert, a szervezet képviselőjét, aki ezen a felügyelőbizottsági ülésen jelen volt, felszólította, hogy ezt a hiányt pótolja. Erre Hegyi Péter, a jegyzőkönyv tanúsága szerint ígéretet tett. Ezt az ígéretét mind a mai napig nem váltotta be. Az utolsó pillanatig nyitva tartottuk a kaput, hogy április elsejei kuratóriumi ülésünkön ezt legalább az egyebek címszó alatt tárgyalhassuk, és az NTA támogatási kérelméről pozitív döntést hozhassunk. Az utolsó, szó szerint az utolsó pillanatig, ha legalább néhány órával ezen kuratóriumi ülés előtt a kért és ígért hiánypótlás beérkezett volna, akkor az egyebek napirendi pont alatt bevittem volna ezt a kérelmet, és minden bizonnyal sikerült volna pozitív döntést hozni, és akkor most egészen másról tudnánk talán beszélgetni.

Van még innen visszaút? Lehet együttműködés a két szervezet között?

Nézze, mi ezután megkerestük Hegyi Pétert, és megkértük, hogy végezzük el azt az egyeztetést, amelynek során a hiánypótlás megtörténhet. Erről pontos email dokumentációnk van, tehát mindent, amit én most önnek mondok, természetesen bizonyítani tudjuk. Ez a találkozó létre is jött. Mondhatom, hogy pozitív hangnemben és konstruktív hangnemben, egyébiránt a minisztérium részéről Bódis László helyettes államtitkár úr is részt vett rajta. Született is tulajdonképpen egy olyan egyezség a végére, hogy azt a bizonyos 666 millió forintot, amit az alapítvány 8 hónapra, január 1-től augusztus 31-ig bezárólag kért tőlünk, azt ténylegesen biztosítani tudjuk. Erről született egy jegyzőkönyv is, ami szintén egy iteráción végigment, Hegyi Péter kiegészítette, és nagyon pozitívan haladtunk, de két nappal később pedig kaptunk egy hivatalos levelet az NTA kuratóriuma részéről, amiben egyhangú döntéssel felmondták a velünk való további együttműködést, és kimondták, hogy a mi támogatásunkra nem tartanak igényt, mert úgy gondolják, hogy mi szakmailag az ő munkájukba be akarunk avatkozni, és ezt ők nem tudják elfogadni. Visszatérve az ön kérdésére, azt kérném, hogy az NTA irányába tegye fel, nem mi léptünk ki az egyeztetésből, és nem mi vagyunk azok, akik miatt jelenleg nem ülünk egy asztalnál, és nem próbálunk megegyezni.

Az ön egyik zászlóshajója, ha hívhatom így, a Molekuláris Ujjlenyomat Kutatóközpont. Hogy állnak ezek a kísérletek? Ennek a lényege az, hogy lézer segítségével a vérplazmából mutatnának ki bizonyos betegségeket vagy betegség-előjeleket?

Így van, de mielőtt a részletekkel untatnám a kedves hallgatókat, talán egy-két mondatot megérdemel az egésznek az értelme. Négy nagy betegségcsoport, a szív- és érrendszeri, a daganatos a légúti, illetőleg anyagcsere megbetegedések okozzák a világon az elhalálozások háromnegyed részét. Az elhalálozások nagy része azért történik meg, mert nem sikerül eléggé korai stádiumban ezeket a betegségeket felismerni, egészen konkrétan 17 millió ember hal meg évente, ezekből több mint tízezer Magyarországon fiatal korban, csak azért, mert ezeket a betegségeket túl későn képes a mai orvostudomány és a mai egészségügyi rendszer felismerni. Ezen az áldatlan állapoton szeretnénk változtatni, erről szól ez a kutatás. A hosszú távú célunk az, hogy egy olyan egészségvédelmi rendszert alakítsunk ki, amelyben minden egyes felnőtt állampolgár, aki már nagy valószínűséggel megbetegedhet egyik-másik krónikus megbetegedésben, bejön hozzánk, évente legalább egyszer, egy rövid véradásra, s a vér molekuláris összetételéből megállapítjuk, hogy ő még egészséges-e, vagy pedig e négy krónikus betegségcsoportból valamelyik betegség már kialakulófélben van. Akkor nagyon gyorsan, még kezdeti stádiumban diagnosztizálni kell, és rendelkezésre áll rengeteg terápia. Mindegyik területen vannak terápiák. A baj csak az, hogy nagyon sok esetben ezek csak későn tudnak bevetésre kerülni, mert későn kerül a betegség felismerésére. Ez nem csak azt jelenti, hogy nagyon sok ember fiatalon meghal ez miatt, vagy pedig invaliddá válik. Ez azt is jelenti, hogy Magyarországnak konkrétan ezermilliárdos nagyságrendű kiadás keletkezik az egészségügyben, amely arról szól, hogy drága terápiákat kell, késői stádiumban felismert betegségekre, nagyon rossz hatásfokkal alkalmazni. Ha csak 10 százalékát meg tudnánk takarítani azzal a rendszerrel, amin mi dolgozunk, ez évente 100 milliárdos nagyságrendben eredményezne megtakarítást. Ezt szeretném mindig előtérbe helyezni, amikor valaki azt kérdezi, hogy mennyire drága ez a kutatás. Ehhez képest ez a kutatás rendkívül olcsó.

Hol tartanak most? Mennyi vérmintával tudnak dolgozni?

Hetvenezer vérmintát gyűjtöttünk össze, több mint 11 ezer csodálatos magyar állampolgárt tudtunk bevonni. Egyébként ezen a helyen szeretném tényleg a legmélyebb tiszteletemet és legnagyobb köszönetemet kifejezni minden egyes résztvevőnknek, aki a programunkban van. Nagyon sok szakértővel beszéltünk, mielőtt ezt elindítottuk, és azt mondták, hogy ez nem fog működni, ne kezdjetek bele, mert lehet, hogy el tudjátok kezdeni, de az emberek nem fognak éveken át visszajönni hozzátok, és ha nem jönnek át éveken át, tíz éven keresztül folyik ez a program, akkor kudarcra van ítélve. Óriási köszönet a résztvevőknek, mert visszajönnek hozzánk. Öt évvel ezelőtt indultunk, és a remorzsolódás nagyságrendileg 10 százalékos, ami valami egészen fantasztikus szám, és az irodalomban egyedülálló.

Gondolom, önök is használnak mesterséges intelligenciát, amivel rengeteg adatot lehet viszonylag gyorsan feldolgozni. Ön szerint lesznek olyan tudományos felfedezések, amiket már nem az ember, hanem valamilyen algoritmus ért meg?

Olyan tudományos felfedezések, amikben az algoritmusnak kulcsszerepe van, természetesen nem csak lesznek, ilyenek már vannak, ezért járt a legutóbbi kémiai Nobel-díj, a mesterséges intelligencia segítségével fehérjemolekulák struktúráját tudjuk meghatározni a rendelkezésre álló adatokból. A mi kutatásunkban is központi szerepet játszik a mesterséges intelligencia. A kutatásunk kezdődik a klinikai vizsgálattal, a vérminták gyűjtésével, a lehető legmagasabb standardok szerint, nyilván a hozzátartozó egészségügyi adatokkal együtt. Ezekből a vérmintákból a lehető legnagyobb mennyiségű molekuláris információt vonjuk ki a legmodernebb fizikai technológiákkal, köztük a saját fejlesztésű lézertechnológiával, és a harmadik oszlopa az, hogy a kivont információt korrelációba hozzuk, kialakulófélben lévő diagnosztizált betegségekkel, és ezt a korlációt megmutatjuk a mesterséges intelligenciának, ezzel betanítunk egy algoritmust, ami később képes lesz arra, hogyha elmegyünk az orvoshoz egy rövid vérvételre, és korábban, még egészséges állapotban, leadtuk a vérmintáinkat, akkor a saját vérmintánk molekuláris ujjlenyomatához képesti változásból, amit később állapít meg az orvos, meg tudja állapítani, hogy te még mindig a saját személyre szabott normál tartományodban vagy, tehát nyugodt lehetsz, egészséges vagy, egy év múlva gyere vissza, vagy pedig ebből a saját személyre szabott normál tartományból az ujjlenyomat kimozdult, ebben az esetben gyors ismétlésre van szükség, hogy ez ténylegesen szisztematikus-e, és ha ez megerősödik, hogy tényleg kimozdult, akkor ez a kiképzett algoritmus reményeink szerint utalást ad arra, hogy igen, itt esetleg egy betegség van kialakulófélben, részletes vizsgálatokra van szükség. Ez a jövő medicinája.