Infostart.hu
eur:
368.51
usd:
317.98
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Privát klub lesz az egykori pártszékházból

Elegáns klubot alakítanak ki abból a berlini épületből, amelyben korábban a nácik ifjúsági szervezete, majd később az NDK kommunista pártjának központja működött.

A nyolcemeletes kelet-berlini épület helyén egy úszómedencével, fitness központtal és mozival rendelkező exkluzív magánklub jön létre, miután a területet megvásárolták a londoni Soho House tulajdonosai.

Céljuk, hogy a Londonban és New Yorkban bevált példát, vagyis az elegáns és a felső tízezer számára elérhető klubot hozzanak létre több nagyvárosban, így Berlin mellett Madridban, Miamiban és Isztambulban is.

A berlini épület alaposan megtapasztalta a 20. századi történelem viharait.

Az 1920-as években zsidó üzletemberek tulajdonában állt, majd a nemzeti szocialista párt tette rá a kezét, és a Hitlerjugend, vagyis a Német Munkásifjúság Szövetségének központja lett.

A világháború után az NDK kommunista pártja vette birtokba, és itt alakította ki a szervezet főhadiszállását, majd a német újraegyesítés után az épület az enyészeté lett.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×