Infostart.hu
eur:
368.55
usd:
318.27
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

A ruhától a gyógyszerig mindent hamisítanak

Berlinben a kormány szóvivője közölte, hogy a G8-ak közelgő csúcsértekezletén központi témaként fogják kezelni a márkás árucikkek hamisításának, valamint a szellemi javak eltulajdonításának hatékony visszaszorítását.

A júniusra tervezett konferenciára meghívták a harmadik világ legfejlettebb országait, így Kínát is, ahol a legtöbb utánzat készül.

Autóalkatrésztől kezdve a gyógyszereken át a divatcikkekig szinte mindent hamisítanak és ezzel a világ vezető ipari államainak gazdaságát évente közel 120 milliárd euróval károsítják meg - jelentette ki a berlini kormány szóvivője és utalt arra, hogy a világ vezető gazdasági hatalmai, a G8-ak júniusi csúcstalálkozóján konkrét intézkedések meghozatalát tervezik.

Ezek között szerepel a vámhatóságok közti együttműködés szorosabbra fűzése. Kiváltképpen az elektronikus adattárolást akarják kölcsönösen hozzáférhetővé tenni a G8-ak tagállamai között. Mint ismeretes a világ hét vezető ipari államát tömörítő, G7-ek néven ismert szervezet, valamint Oroszország júniusra tervezett heiligendammi csúcsértekezletére meghívták az élvonalbeli fejlődő országokat, így Brazíliát, Kínát és a Dél-afrikai Köztársaságot is.

A berlini szóvivő szerint nekik is érdekükben áll a hamisítványok elleni küzdelem összehangolása. Utalt arra is, hogy a kérdés már régóta nemcsak gazdasági természetű, hanem általános veszélyt jelent a társadalomra is, mert a kizárólag nyerészkedésre szakosodott felelőtlen zugüzemek gyakran tényleges hatóanyag nélküli gyógyszerutánzatokat vagy technikailag értéktelen autó- sőt repülőgép-alkatrészeket hoznak forgalomba.

A német kereskedelmi és iparkamara ugyanakkor a fogyasztókat is jobban be akarja vonni a hamisítványok elleni küzdelembe és felelősségteljesebb magatartásra szólította fel a
vásárlókat, egyben reményét fejezte ki, hogy a márkás árukat a jövőben különleges védjegyekkel láthatják el, amelyek segítségével a vevők könnyen megkülönböztethetik a valódi a talmitól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×