Infostart.hu
eur:
368.12
usd:
317.59
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

A politikusokat nem hatotta meg a félmillió képeslap

Ha rövid időre is, de visszatért a washingtoni törvényhozásba az amerikai honatyák "élő környezetvédelmi lelkiismerete", Al Gore, akink a globális felmelegedés veszélyeiről szóló dokumentumfilmje a minap kapott Oscar-díjat.

A volt amerikai alelnök a klímavédelmi törvény elfogadását sürgette a kongresszusban. A kormányzó republikánus párt képviselői kétkedve fogadták a képet, amelyet a demokrata politikus festett az egész világot fenyegető katasztrófáról.

A tétlenségnek a környezetre és a gazdaságra nézve is katasztrofális következményei lennének - mondta Al Gore a globális felmelegedés következményeiről a képviselőház egyik bizottsági meghallgatásán.

A volt alelnök határozottan követelte az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának visszaszorítását. Szakértők véleményére hivatkozva kijelentette, hogy 34 éven belül teljesen elolvadhat az Északi-sark jégtakarója!

A demokrata politikus szerint a káros gázok kibocsátását feltétlenül csökkenteni kell, méghozzá 2050-re nem kevesebb, mint 90 százalékkal. Al Gore betiltaná például az olyan széntüzelésű erőművek építését, amelyek a légkörbe engedik a káros gázokat, és a kibocsátásra adót vetne ki.

Az autókra a lehető legszigorúbb üzemanyag-takarékossági normákat alkalmazná a politikus, aki szerint a kiotói klímavédelmi egyezmény helyett 2010-ben új nemzetközi megállapodást kell kötni.

A Bush-kormány ugyanis elutasítja a káros gázok kibocsátásának csökkentését előíró 1997-es egyezményt, mondván, hogy az sérti az amerikai gazdaság érdekeit, és nincs semmi értelme, ha Kína és India nem tartja be annak rendelkezéseit.

Amerikáról lévén szó, a hatás kedvéért Al Gore több mint 500 ezer képeslapot is bemutatott a képviselőknek! A lapokat olyan amerikaiak küldtek az Egyesült Államok minden részéről, akik cselekvést várnak el a kormánytól a klímavédelem ügyében.

A republikánus képviselőket azonban nem hatotta meg Al Gore felhívása, aki - mindezek ellenére - sokak szerint kitűnő esélyekkel pályázhatna az Egyesült Államok elnöki posztjára a jövő évi választásokon. Õ azonban már többször kijelentette, hogy nem indul a Fehér Ház meghódításáért folyó versenyben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Hatalmas változás a magyar földeken: drasztikus lépésre szánták el magukat a gazdák

Hatalmas változás a magyar földeken: drasztikus lépésre szánták el magukat a gazdák

A hazai növényvédelmi ágazatnak egyre több kihívással – köztük a szélsőséges időjárással, az új kártevőkkel és a szűkülő hatóanyag-kínálattal – kell szembenéznie. Görög Róbert, a Magyar Növényvédelmi Szövetség ügyvezetője szerint a gazdák egyre tudatosabban és költségérzékenyebben vásárolnak, miközben a technológiai fejlődés, például a drónos permetezés, komoly lehetőségeket tartogat. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképességének megőrzése érdekében elengedhetetlen az illegális szerek visszaszorítása, a szabályozás észszerűsítése, valamint az innovációk felgyorsítása - tudósított az Agrárszektor.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×