Infostart.hu
eur:
355.26
usd:
312.04
bux:
139311.92
2026. június 30. kedd Pál

Lemond az olasz kormány?

Leszavazták az olasz szenátusban Massimo D,Alema külügyminiszteri beszámolóját.

Mindössze két vokson múlt, hogy a kormánykoalíció többséget kapjon, de a szükséges 160 szavazat helyett csak 158-an fogadták el a beszámolót, amelynek egyik kulcskérdése az afganisztáni olasz misszió fenntartása volt, míg 136 szenátor ellene szavazott, 24-en pedig tartózkodtak.

D,Alema azzal indokolta az afganisztáni olasz jelenlét szükségességét, hogy Olaszország "politikai és civil küldetést teljesít", amely feltétlenül szükséges a közép-keleti ország békéjének megteremtéséhez.

A Prodi-kormánynak csupán egyetlen mandátumnyi többsége van az olasz szenátusban és ezért egy-egy szavazás eredménye nagyban függ attól, hogy miként szavaz a hét örökös szenátor.

D,Alema még a szavazás előtt közölte: amennyiben a felsőház a beszámoló elfogadása ellen szavaz, akkor a kormány benyújtja lemondását.

A szavazás után több jobboldali szenátor a kabinet lemondását követelte, a Palazzo Madama üléstermében olyan fokon szabadultak el az indulatok, hogy Pierluigi Castagnetti soros házelnök kénytelen volt elrendelni az ülés felfüggesztését.

Közben D,Alema több miniszterrel egyetemben a miniszterelnöki hivatalba, a Chigi-palotába sietett, ahol Romano Prodi vezetésével válságtanácskozást tartottak.

A szerdai szenátusi voksolás ismét megmutatta, hogy mennyire törékeny a Prodi-kormány külpolitikája. A kabinet egyes lépéseit a koalíción belüli baloldali radikálisok, kommunisták és zöldek is vitatják.

Ez utóbbiak az Afganisztánban állomásozó mintegy 2.000 olasz katona hazahívásának pontos menetrendjét követelik a kormánytól, és ellenezik az amerikai hadsereg vicenzai bázisának bővítését.

A bővítés ellen, amelynek Prodi januárban zöld utat adott, a múlt hét végén több mint százezren tüntettek az észak-olaszországi városban.

Címlapról ajánljuk
Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Súlyos tévhitben élnek a magyarok: jócskán mellélőnek, amikor a nyugdíjpénztári hozamokat kell eltalálni

Súlyos tévhitben élnek a magyarok: jócskán mellélőnek, amikor a nyugdíjpénztári hozamokat kell eltalálni

A magyar felnőttek többségének nincs elég információja sem az elérhető nyugdíjpénztári hozamokról, sem az igénybe vehető adó-visszatérítés lehetőségéről – egyebek mellett ez is kiderül abból az országos, reprezentatív kutatásból, amely az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából készült el. A Pénztárszövetség szerint a tudatosságnak és a nyugdíjcélú megtakarításoknak is jót tenne a nagyobb munkáltatói szerepvállalás, amit például a SZÉP-kártyához hasonló, kedvezőbb közterhekkel ösztönözhetne az állam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×