Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.42
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

A magyar állam sem fizeti rendesen az adót

Hatvanötmillió dollárnyi ingatlanadóval tartozik a magyar ENSZ-képviselet New York városának. A Külügyminisztérium nem nyilatkozik, mondván, folyamatosan zajlanak a tárgyalások az adósság rendezésére.

A Magyar Nemzet szerint tizenhárommilliárd forintnak megfelelő dollár tartozása van Magyarországnak New York felé, ENSZ-képviseletünket ugyanis 2000 óta úgy üzemelteti az állam, hogy nem fizeti meg az épület után a helyhatóságnak járó ingatlanadót.

Az ügy nem újkeletű, a sajtó már 2002-ben beszámolt az akkor még csak 8 milliárd forintos adósságról.

A lapnak nyilatkozó külföldi forrás szerint a képviselet ugyan minden évben félreteszi a szükséges összeget, az év végéhez közeledve azonban rendre az az utasítás jön Budapestről, hogy a maradványösszeget el kell költeni, különben annyival kevesebb pénzt kap a képviselet a következő évben.

A nemzetközi jog szerint a diplomatáknak a saját munkahelyük után nem kell adót fizetniük, a magyar képviseleten lakik viszont az intézményeket kiszolgáló húsz család is, ők viszont már nem mentesülnek az adófizetés alól.

A New York-i hatóságok évről-évre megküldik Budapestnek az egyre növekvő számlát.

Az InfoRádió megkereste a Külügyminisztériumot, a tárca szóvivője azonban addig nem nyilatkozik, amíg tart a vita az amerikai nagyvárossal.

A minisztérium ugyanis már évek óta próbálja rendezni az adósságot, de úgy tűnik, nem úgy, hogy megadja a most 65 millió dollárra rúgó tartozást, ami egyébként körülbelül a magyar ENSZ-képviselet éves költségvetését is fedezné.

A tárgyalások lezárultáig állítólag naponta sok ezer dollárral nő a kamatokkal megterhelt adósság. Magyarország viszont nem az egyedüli, amelyik tartozik New Yorknak.

Már 2002-ben 60, illetve 40 millió dollárros ingatlanadóból származó adóssága volt Törökországnak és Líbiának, de több mint egymillió dollárral tartozott Fülöp-szigetek, Uganda, Szlovákia és Bulgária is.

A legtöbb borsot azonban India és Mongólia töri New York orra alá, az amerikai nagyváros ugyanis már próbapert is indított az ázsiai országok ellen.

A New York-i magyar diplomatákkal egyébként már többször meggyűlt az amerikai hatóságok baja. Néhány éve kiderült ugyanis, hogy Magyarország New Yorkba delegált diplomatái nem fizetnek a parkolásért, az akkoriban kialakult botrány után azonban a magyar állam kifizette a tizenötezer dolláros díjhátralékot.

Ez sem magyar sajátosság, a New York-i diplomaták ugyanis évente összesen 250 ezer dollár parkolási díjat nem fizetnek be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×