Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
311
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Hillary Clinton indul az elnöki posztért

Hillary Clinton demokrata szenátornak szándékában áll elnöknek jelöltetni magát 2008-ban.

Az 59 éves volt first lady döntését honlapján jelentette be, azt írva: Igen, indulok.

Bill Clinton volt elnök felesége megalakította a törvények által szabályozott, úgynevezett tájékozódási bizottságát, amely felméri indulási esélyeit.

Döntését néhány nappal azután jelentette be, hogy a demokraták egyik fekete szenátora, Barack Obama megalakította saját hasonló testületét.

Eljött az ideje, hogy véget vessünk George Bush hat éve tartó kormányzati baklövésein - olvasható honlapján.

Óriási lesz a tétje a 2008-as amerikai elnökválasztásnak - írta a szenátor.

Olyan fontos kérdéseket kell majd megválaszolni, mint, hogy miként lehet megfelelően befejezni az iraki háborút - olvasható Hillary Clinton bejelentésében.

Hillary Clinton jelenleg New York szenátora. Szakértők szerint neve vitathatatlan ismertsége, valamint az, hogy másokkal összehasonlíthatatlan adománygyűjtő képességgel rendelkezik, a demokraták egyértelmű favoritjává teszi őt.

Ugyanakkor a volt first lady személyisége sokakat megoszt. Becslések szerint az amerikaiak egyharmada soha nem voksolna rá.

Hillary Clinton 2002-es döntése, hogy igennel szavaz az iraki háborúra, feldühítette a demokraták sok támogatóját, de azóta hangos kritikusa lett George Bush módszereinek.

Címlapról ajánljuk
Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

2032-re lehet olyan gazdasági helyzetben az ország, hogy be lehessen vezetni az eurót, ehhez azonban számos kritériumnak teljesülnie kell a következő években – mondta el az Inforádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank és Madár István, a Portfolio vezető elemzője. Egyetértettek abban, hogy a feladat megcsinálható, de sok még a tennivaló, és kérdés, a politika mennyire kész erre.
Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×