Infostart.hu
eur:
362.09
usd:
311.35
bux:
0
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Rohamosan növekvő elégedetlenség az egykori NDK-ban

Németország újraegyesítése óta az egykori NDK-s tartományokban az emberek aggodalmai még soha nem voltak olyan erősek, és a jövőbe vetett reményei olyan alacsonyak, mint most - derül ki egy szerdán nyilvánosságra hozott tanulmányból.

A szociális jelentés szerint a keletnémeteknek csak nyolc százaléka bizakodó a jövőt illetően, míg mintegy negyven százalékuk súlyos aggodalmakkal és félelmekkel tekint a jövőbe. Öt keletnémet közül négy részben vagy teljesen elégedetlen sorsával - áll a jelentésben.

A tanulmány kiemeli, hogy elsősorban a gazdasági problémák és a kormány által végrehajtott szociális reformok hatásai miatt alakult ki a borúlátó a hangulat az egykori NDK-s tartományokban élők között.

A kutatást végző Berlin-Brandenburg tartomány illetékes központjának szakértői hangsúlyozták: miközben 2000-ben a keleti tartományok lakóinak többsége még elégedetten nyilatkozott az életkörülményeiben beállt változásokról, ugyanez az arány mostanra 39 százalékos mélypontra süllyedt, ami az 1990-es újraegyesítés óta mélypontnak számít.

A jelentés szerint leginkább az ötven év felettiek csalódottak helyzetük miatt. A munkanélküliek körében teljes a reménytelenség, ezt jelzi, hogy több mint kilencven százalékuk semmi esélyt nem lát az elhelyezkedésre.

A szakértők úgy vélik, a növekvő elégedetlenség és a rohamos elszegényedés a fő oka, hogy a szélsőjobboldali eszmékkel egyre többen szimpatizálnak a keleti területeken.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Budapesten a rövidtávú lakáskiadású hirdetések egyharmada lehet illegális – derül ki a GuestGuru elemzése alapján. A vállalat értékesítési vezetője, Antos Péter az InfoRádióban elmondta, a szigorításokat elsősorban nem az illegális lakáshirdetők, hanem a családok és a kisvállalkozók szenvedik meg.
Reagált a széltender kritikáira a kormány: innentől a beruházókon múlik, mit kezdenek a lehetőséggel

Reagált a széltender kritikáira a kormány: innentől a beruházókon múlik, mit kezdenek a lehetőséggel

A felkínált csatlakozási lehetőségeket nem csupán az határozta meg, hogy hol fúj a szél, hanem az is, hogy hol van ehhez megfelelő hálózati kapacitás – emelte ki Tótth András energetikai államtitkár a frissen meghirdetett szélerőműpályázat kapcsán egy háttérbeszélgetésen. Mint fogalmazott, az uniós forrásokból tervezett hálózatfejlesztések egyszerűen nem tudnak olyan gyorsan megvalósulni, mint amilyen ütemben a beruházók csatlakoznának, „innentől kezdve a beruházókon múlik, ki mit kezd a felkínált lehetőséggel". A kormány a mostani kiírást követően évente legalább 1000 megawatt új csatlakozási lehetőséget szeretne biztosítani a szélerőmű-fejlesztőknek, azt viszont, hogy a tervezett 4000 megawatt szélerőmű valóban termelésbe álljon, a saját számításaik szerint is leghamarabb 2032–2034 körül éri el hazánk. Új helyszínek ugyanakkor még jöhetnek: a következő hónapokban két minisztériummal vizsgálják meg azt, hol lehet további csatlakozási pontokat felszabadítani.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×