Villám csapott egy férfiba a New York-i Staten Islandben, aki viharos időben éppen hazafelé sietett, esernyővel a kezében – írja az NBC híradása nyomán a Telex.
Az eset pont akkor történt, amikor a férfi egy kamerával felszerelt ház előtt haladt el, és az eszköz mindent rögzített. Beszámolója szerint egy fehér villanást látott, hatalmas fájdalmat érzett, majd összeesett. Úgy fogalmazta meg az érzést, mintha léggömbökön járna, és a teljes teste elzsibbadt.
A villámcsapás életveszélyes, ennek ellenére a férfit mindössze könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. Mint mondta, a történtek arra emlékeztették, hogy az emberi élet akár egy szempillantás alatt véget érhet:




