Infostart.hu
eur:
354.49
usd:
309.97
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Szombaton akaszthatják Szaddámot

Ügyvédei pénteken egész nap Szaddám Huszein szombati kivégzéséről beszéltek, nem világos azonban, hogy az amerikai erők valóban átadták-e már a volt diktátort az iraki hatóságoknak.

Pénteken élénk spekuláció kezdődött a nemzetközi médiában Szaddám Huszein szombati kivégzéséről. Nuri Al-Maliki iraki miniszterelnök ugyanis azt mondta: nem fognak késlekedni az ítélet végrehajtásával, és hozzátette, az aki elutasítja Szaddám kivégzését, az az általa megöletett mártírok emlékét sérti.

A spekulációt csak erősítette, hogy vasárnap kezdődik egy vallási ünnep, és az iraki törvények szerint ilyenkor nem szabad kivégzést rendezni.

Hol van Szaddam?

Husszein egyik ügyvédje ezek után azt mondta az Al-Jazeera hírcsatornának, hogy a volt diktátort már szombaton felakaszthatják. Erre utalt az is, hogy az ügyvédeket felszólították: vegyék magukhoz Szaddám Huszein személyes tárgyait. A védők emellett az este közölték: az amerikaiak átadták Szaddámot az iraki hatóságoknak. Bár Huszein felett az iraki kormány rendelkezik, biztonsága érdekében eddig amerikai katonák vigyáznak rá.

Az amerikai külügyminisztérium illetékese azonban ködösen fogalmazva cáfolta, hogy már iraki kezekben lenne a volt diktátor. "Tudomásunk szerint, Szaddám még amerikai őrizetben van" - közölték a BBC tudósítójával. Később Hoyshar Zebari iraki külügyminiszter is azt állította, hogy Huszeint még mindig nem adták át, és spekulációnak nevezte a korábban elhangzott találgatásokat.
"Nincs menetrend"
Zubari a nap során elhangzott állításokhoz képest meglepő módon azt mondta a BBC World adásában: nincs konkrét menetrend a volt diktátor kivégzésére, csak annyi biztos, hogy 30 napon belül végre kell hajtani az ítéletet.
Péntek estig még arról sem érkeztek hírek, hogy az erről szóló rendeletet aláírta-e az iraki elnök. Zubari elutasította, hogy a halálos ítéletet eliveg ellenző Talabani államfővel vita alakult volna ki. Csak annyit közölt: "megbeszélések folynak a hogyan továbbról".

Csak utána akarnak beszélni róla

Az iraki hatóságok nem akarnak egyértelműen fogalmazni a kivégzés idejéről, mert tartanak attól, hogy egyes csoportok erőszakos akciókat időzítenének a megadott időpontra. Csak annyit tettek egyértelművé, hogy az eseményről videofelvételt készítenek és azt a kivégzés után közzétehetik - a médiát azonban nem engedik a helyszínre.

Láthatják-e a nézők Szaddám halálát?

A halál ábrázolásától általában tartózkodó nyugati tévécsatornák közben azt próbálják kitalálni: hogyan tudósítsanak az etikai szabályzatuknak megfelelő módon a kivégzésről.

Az ABC és CBS amerikai adók közölték: nem fogják leadni teljes hosszában a felvételt, ha megkapják az iraki hatóságoktól. Nem tudni, hogy mire készül a CNN, vagy a szintén amerikai Fox News, vagy a pánarab AL-Dzsazíra, amely a közvélekedéssel ellentétben eddig nem mutatott be kivégzést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. Ma 14:30-kor tartanak kormányzati tájékoztatót: a délutáni eseményen a frissen bejelentett 100 ezer forintos iskolatámogatás részletei, a környezetszennyezés miatt leállított debreceni akkugyár ügyében indított tényfeltáró vizsgálat, a legújabb állami személycserék, a makrogazdasági kilátások, valamint a vízhiány kezelése lehetnek a fókuszban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×