Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Rejtélyes betegség egy iskolában

Teljesen ki kellett üríteni egy természettudományokra specializálódott brit középiskolát, miután több tucat gyerek rosszullétre panaszkodott. Harminc gyereket és egy tanársegédet kórházba szállítottak, ám az iskolában nem találták meg a rejtélyes rosszullét okát. A szakemberek tömeghisztériára gyanakodnak.

Az egyik hetedikes osztály egy filmet nézett biológiaórán az emberi testről. Először hárman kéredzkedtek ki azzal, hogy nem érzik jól magukat, majd egyre több gyerek jelent meg az iskolaorvosnál.

Amikor az osztályból már mindenki bágyadtságra és hányingerre panaszkodott, az iskola vezetése kihívta a mentőket és a tűzoltókat is, mert gázszivárgásra gyanakodtak.

A mentősök javaslatára teljesen kiürítették a 627 gyermeket oktató intézményt arra az időre, amíg a szakemberek átvizsgálták az épületet.

Összesen 32 gyermeket vittek kórházba, ahonnan azonban négy órán belül hazaengedtek mindenkit, mert semmi rendelleneset nem találtak náluk.

Az épület kiürítése után két órával a többi diák visszatérhetett a tantermekbe, és folytatódhattak az órák, mivel az épületben nem találtak gázszivárgást.

Az iskola vezetése tanácstalanul áll a történtek előtt: az érintett osztály egy biológia-videót nézett, de ezt a tananyag részeként rendszeresen levetítik, minden osztály megnézi.

Az emberi test működéséről szól, de semmi olyan nincs benne, ami egy ilyen rosszullétet indokolna, még vért sem látni a filmben - mondta az igazgató.

A szakemberek szerint az esetet valószínűleg tömeghisztéria okozta. Erre már többször is volt példa Nagy-Britanniában: 1980-ban például egy iskolai zenekari versenyen 300 gyerek lett rosszul és esett össze minden ok nélkül.

A legkomolyabb esetet még 1955-ben jegyezték le, amikor egy londoni kórházban 300 nővér panaszkodott bénulásra.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×