Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Lassan eléri a miniszterelnököt a korrupciós botrány

Tony Blair brit miniszterelnök "közvetlen közelébe ért" a korrupciós botrány Nagy-Britanniában. A kiváltságok tiltott osztogatásának gyanújával hónapok óta folyó rendőrségi vizsgálat során szerdán a Scotland Yard a kormány második legbefolyásosabb emberével, Gordon Brown pénzügyminiszterrel is "felvette a kapcsolatot".

Az 1997-ben, jórészt korrupcióellenes programmal hatalomra került Munkáspárt a brit sajtót nyár elején elöntő riportok szerint a tavalyi választási kampány előtt bejelentés nélkül 14 millió fontos (5,5 milliárd forintos) kölcsönt vett fel vagyonos adományozóktól.

Ez önmagában még nem törvénybe ütköző, a kampányt hitellel támogatók közül azonban többet a kormány nemesi rangra és felsőházbeli tagságra javasolt.

Az ügyben kezdett rendőrségi vizsgálat alapja az a 81 évvel ezelőtt hozott törvény, amely tiltja, hogy a mindenkori kormány pénzért nemesi és egyéb rangokat, kiváltságokat osztogasson.

Nincs állami párttámogatás

Nagy-Britanniában a politikai pártok nem részesülnek állami támogatásban; a pártfinanszírozás döntően adományokból történik, elvileg szigorú átláthatósági szabályok alapján.

A rendőrségi vizsgálat során már többször őrizetbe vették és kihallgatták Lord Michael Levyt, a Munkáspárt első számú adománygyűjtő megbízottját, a kormányfő legközelebbi bizalmasát és teniszpartnerét. Azóta a kormány több tagját is bekérették meghallgatásra.

Gordon Brown pénzügyminiszter messze a legmagasabb rangú kabinettag, akivel eddig a Scotland Yard "felvette a kapcsolatot". A pénzügyi tárca vezetőjét a BBC forrásai szerint nem hallgatták ki, hanem azt kérték tőle, hogy írásban rögzítse, mit tudott a választások előtt felvett 14 millió fontos kölcsönről.

A miniszterelnököt is kihallgatják?

Általános várakozás szerint heteken belül Blairt is ki fogják kérdezni az ügyben. Ha ez megtörténik, több mint nyolc évtized után ő lenne az első, hivatalban lévő brit kormányfő, akit korrupciós ügyben rendőrségi meghallgatásra idéznek be.

Tony Blair már hetekkel ezelőtt cáfolta, hogy kormánya a tavalyi választások előtt a Munkáspárt támogatóinak nemesi rangokat osztogatott volna hitelek fejében.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×