Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
326.07
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Iraki hurok - különleges ajándék Bushnak

A keddi amerikai kongresszusi választások előtt még egy utolsó hajrát tartottak a pártok. Az amerikai alkotmány értelmében nincs kampánycsend, így a demokraták jelöltjei és a republikánus jelöltek mellett kampányoló Bush elnök is több nagygyűlésen vettek részt. A demokraták arra számíthatnak, hogy 12 év után visszahódíthatják a képviselőházat - Bush és a republikánusok ugyanakkor az utolsó néhány napban csökkentették a hátrányt.

Az amerikai republikánus párt úgy érezheti, hogy ajándékot kapott vasárnap azzal, hogy az iraki bíróság halálra ítélte Szaddam Husszeint. A támogatók szemében a döntés ugyanis igazolni látszik Bush elnök politikáját, és azt jelzi, hogy Irakban újabb lépés történt a demokrácia felé, a volt diktátort ugyanis egy hazai bíróság ítélte el.

Az Egyesült Államokban ugyanakkor sok szavazó éppen a diadalmasan indult, de egyre nagyobb csalódást okozó iraki projekt miatt már elfordult Bush elnöktől és pártjától. És úgy tűnik, hogy Irak lesz az egyik meghatározó tényező a mostani választásokon is.

A sokáig gyávasággal vádolt demokraták mindezt kihasználva lecsaptak. Joe Biden, vezető demokrata szenátor és külpolitikai szakértő például vasárnap már azzal vádolta meg Dick Cheney alelnököt, hogy beteges illúziói vannak a háborúval kapcsolatban. Cheney ugyanis azt mondta: bármi történjen november 7-én, az nem változtat Washington Irak-politikáján.

Nancy Pelosi képviselőasszony - aki akár a képviselőház következő elnöke is lehet - úgy vélekedett: a Husszein-per nem rejti el azt a tényt, hogy a kormányzat kudarcot vallott Irakban.

Az iraki kérdést tartja napirenden az Army Times című katonai lap hétfőn megjelent vezércikke is, amely már egyenesen Donald Rumsfeld védelmi miniszter lemondását követeli. A lap főszerkesztője szerint Rumsfeld annyi hibát vétett, hogy a katonai vezetés alig tudja türtőztetni magát.

Irak mellett ugyanakkor téma a gazdaság állapota is, amely sokáig tartó növekedés után most lassulhat. Vita van arról, hogy a főleg jómódúakat segítő adócsökkentések valóban segítették-e a gazdaság növekedését. Ugyanakkor sokakat foglalkoztat az illegális bevándorlás kérdése is. Ebben a republikánusok és a demokraták egyaránt keményen lépnének fel.

Közvélemény-kutatások szerint a republikánusok és a keményen kampányoló Bush elnök kezdik behozni a hátrányt. Bush az elmúlt napokban 10 államban folytatott korteshadjáratot, és főleg a hagyományosan republikánus területeken mozgósított. Arra sürgette pártja szimpatizánsait, hogy minél nagyobb számban menjenek el voksolni, és állítsák a maguk oldalára az ingadozó szavazókat.

A keddi voksoláson megválasztják a szenátus tagjainak egyharmadát, újraválasztják az egész képviselőházat és 36 szövetségi állam kormányzóját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×