Infostart.hu
eur:
364.79
usd:
326.38
bux:
145910.31
2026. november 3. kedd Győző

Korrupciós botrány Szlovákiában - magyar érintettel

A szlovákiai magyar koalíció pártja egyik vezető politikusának neve is felmerült az egyik nagy vihart kavaró megvesztegetési botrányban. A.Nagy László parlamenti képviselő a most folyó kassai lakásépítési per tanúja szerint több millió koronás csúszópénzt vett át...

A szövevényes vesztegetési ügyet most tárgyalja a speciális bíróság, melynek fő feladata a korrupció elleni harc. Eugen Csunyo volt kassai alpolgármestert azzal vádolják, hogy két bűntársával együtt 2002. szeptemberében és novemberében 18 millió korona azaz csaknem 130 millió forint kenőpénzt kértek az egyik építőipari cég képviselőjétől.

A pénzt állítólag olyan személyeknek szánták, akik elintézhették abban az időben a Magyar Koalíció Pártja áltál irányított építési és régiófejlesztési minisztériumban, hogy simán jóváhagyjanak Kassán egy 181 millió koronás lakásépítési nagyberuházást.

A per koronatanúja vallomásában azt állította, hogy az első 9 millió koronát 2003 végén adta át a vádlottaknak egyikük kassai lakásában, s onnan Pozsonyban utaztak, hogy továbbadják a pénzt azoknak, akiknek intézkedniük kellett a szakminisztériumban.

Mint kiderült, a vádlottak valóban a szlovák fővárosba utaztak, ahol részt vettek A.Nagy László feleségének születésnapi ünnepségén. Maga a parlamenti képviselő az egyik lapban úgy nyilatkozott, valóban már régóta ismeri az egyik vádlottat, azt azonban határozottan tagadta, hogy bármiféle köze lenne a korrupciós ügyhöz.

A koronatanú vallomása szerint később személyesen találkozott a parlamenti képviselővel és olyan benyomása volt, hogy a csúszópénz rendben célba ért. A.Nagy László csütörtökön tanúskodik a bíróságon az ügyben, azt azonban a lapoknak határozottan kijelentette, a per koronatanújával soha nem találkozott és semmilyen pénzt nem kapott tőle...

Az ügyben tanúként meghallgatják a volt belügyminisztert is, akinek a tanú szerint szintén köze volt a lefizetéshez. Vladimir Palko nevetségesnek nevezte a vádakat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×