Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
325.67
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Egy teljes acélgyárat elköltöztetnek az olimpia kedvéért

A kínai vezetés minden követ megmozgat, hogy sikeres legyen a pekingi olimpia. Ráadásul szó szerint, hiszen például egy egész acélgyárat kiköltöztetnek a fővárosból, hogy csökkentsék a légszennyezést. Ehhez jön még három új metróvonal és egy vadonat új repülőtér.

Kína vezetése még a természettel is felveszi a küzdelmet: a néphadsereg repülői és önkéntes farmerek rakéták segítségével megpróbálnak esőt fakasztani a fővárosban és környékén, hogy ezzel is tisztábbá tegyék a levegőt a világ egyik legszennyezettebb városának számító Pekingben.

Nem csak Pekingnek, hanem a város lakóinak is át kell alakulniuk, hogy Kína nehogy szégyenben maradjon 2008-ban. A főváros több millió lakosát próbálják angolra és jó modorra tanítani, valamint egyben arra is, hogy ne köpködjön az utcán.

A városvezetés köpködést tiltó rendeletének megszegőire rendőrök lesnek majd, ráadásul nem csak az utcán járőrözve, de a térfigyelő kamerákat is felhasználva. Emellett egyenruhás ellenőrök százai osztogatnak majd ingyenes "köpő-zsákocskákat", amelyeket használat után a szemetesbe dobhat majd a pekingi polgár.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×