Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Útdíj minden útra?

Nagy-Britanniában 28 millió gépkocsi van, így már nem csak a nagyvárosi közutakat jellemzi a dugó, de az autópályák néhány szakasza is rendszeresen túlterhelt. A közlekedésügyi miniszter azt tervezi, hogy idővel az összes úton bevezetik a megtett kilométerek után kiszabott úthasználati díjat.

A minisztérium tervezete szerint - amely először országos vitára kerül, s csak azután a parlament elé - átszámítva mintegy 250 forintba kerülne egy kilométernyi autópálya használat, s ennél sokkal kevesebbe más közutak használata - jelenti az InfoRádió londoni tudósítója.

Az autópályák egyelőre ingyenesek a szigetországban. Londonban viszont reggel nyolctól este fél hétig már most is úgynevezett congestion charge-ot, azaz dugódíjat kell fizetni, ha valaki autóval behajt a belvárosba.

Csökkenő útadó és benzinár

Az új rendszer bevezetése után London széléről, a kertvárosokból tíz fontba, azaz 4.000 forintba kerülne az autósnak, hogy bejusson London központjába. A számlázás úgy történne, hogy minden autós kapna egy kis feketedobozt a kocsijába, és műholdas rendszerrel ellenőriznék, melyik úton mekkora távolságot hajt.

E megterhelésért cserébe csökkentenék egyrészt az útadót, másrészt a benzinre kirótt illeték összegét.

Los Angeles a mumus

A cél a zsúfoltság megszüntetése és a légszennyeződés csökkentése. A riasztó példa Los Angeles, ahol a körgyűrűn és a többi autóúton többnyire épp hogy csak cammog vagy feltorlódva meg-meg áll a forgalom, és a légszennyeződés is elviselhetetlen.

A brit közlekedésügyi miniszter szerint Angliában öt év múlva ugyanilyen állapotok fognak előállni, és a London körüli M25-ös autópályán már most is gyakorta Los Angeles-i méretű dugók keletkeznek. Ez pedig milliárdos károkat okoz.

A miniszter büszkén hangoztatja, hogy szakembereivel együtt húsz évre előre tekint a közforgalmi tervezést illetően, és a kilométer-díj rendszerét 2014-ben remélik bevezetni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×