Infostart.hu
eur:
365.79
usd:
327.8
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Ahmedinezsád nem nyugszik

A "cionista rezsim eltűnése" mellett foglalt állást Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök Teheránban, az iraki biztonsági helyzetről rendezett regionális konferencián.

"Ma van egy erős akarat (...), hogy eltűnjön a cionista rezsim, és egy törvényes palesztin rendszer létesüljön egész Palesztinában" - jelentette ki az elnök.

"Az iszlám világ alapproblémája a cionista rezsim létezése, és az iszlám világnak és a térségnek mozgósítania kell önmagát ennek a problémának az eltüntetésére" - tette hozzá Mahmúd Ahmadinezsád.

Az iráni politikus pénteken azt mondta, hogy Izrael egy "mesterséges rezsim", amely nem maradhat fenn.

"Azt hiszem, az egyetlen megoldás az lenne, hogy azok, akik létrehozták, felpakolnák és elvinnék magukkal" - jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád.

Az elnök már többször adott hangot annak a véleményének, hogy Európa "idegen testként" hozta létre Izraelt az iszlám világ közepén.

Tavaly egy alkalommal úgy vélekedett, hogy a zsidó államot "le kell törölni a térképről".

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×