Infostart.hu
eur:
366.41
usd:
316.11
bux:
148705.83
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Kisebbségi kormányzás lesz Csehországban?

Eredménytelennek bizonyult a cseh választásokon győztes polgári demokraták, és az eddig kormányzó szociáldemokraták mai megbeszélése. A cseh miniszterelnök megerősítette: pártja nem támogatja egy esetleges jobbközép kormány összeállítását. Ez azt jelenti, hogy egy esetleges jobboldali kormánynak nem lenne többsége a parlamentben.

Prágában óriási érdeklődés előzte meg a két nagy politikai rivális, Miroslav Topolánek polgári demokrata pártelnök és Jiri Paroubek szociáldemokrata pártvezető megbeszélését. Délelőtt előbb a két párt tárgyalóküldöttségei folytattak eszmecserét, majd a két pártelnök négyszemközt tárgyalt egymással - jelenti az InfoRádió pozsonyi tudósítója.

A tanácskozás után Miroslav Topolánek újságíróknak elmondta, hogy a szociáldemokraták nem mutatnak hajlandóságot a tervezett jobbközép hármas koalíció támogatására, így az esetleges jobboldali kormánynak nem lesz többsége a parlamentben.

Mégis folytatódnak az egyeztetések?

A polgári demokraták azonban közölték: a tárgyalások még nem fejeződtek be, csupán az egyeztetés elején tartanak, és tovább keresik a kiutat a választások után kialakult zsákutcából.

Ma délután a képviselőházban összeül a parlamentbe bejutott 5 párt küldöttsége, hogy megvitassa az alakuló ülés részleteit. Úgy tudni: a választások utáni első parlamenti ülésre június 27-án kerül sor, ekkor nyújtja be lemondását a jelenlegi kormány.

A megfigyelők szinte kizártnak tartják, hogy addig sikerül megállapodni az új kabinet összetételében. A szociáldemokraták továbbra is egy szakértői kormány létrehozásában látják a kiutat a jelenlegi patthelyzetből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

A távcső újdonságát ahhoz hasonlította, mint amikor valaki az emberi ragya után már nem csupán a bőr egy apró felületére lát rá, hanem az egész emberre, így teljesen más vizsgálatok is lehetővé válnak, ezek a vizsgálatok pedig le is egyszerűsödnek és olcsóbbakká is válnak, illetve a szép képek nagy mennyiségű elkészítésén keresztül az egész univerzum felmérésében is fontos szerepet kíván vállalni az új távcső.

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Műholdfelvételek tanúsága szerint Oroszország drónelhárító hálókkal borította be a Kalinyingrádi területen található, Voronyezs-DM típusú, horizonton túli radarrendszerét, ami a félelem növekedését mutatja - írta a Defence Express. Mindez arra utalhat, hogy Moszkva egy új front nyitására készül, ugyanis attól tarthatnak, hogy Ukrajna ezeket a fegyvereket is célba fogja venni. Az Egyesült Államokban találkozott egymással az amerikai és az orosz pénzügyminiszter, a megbeszélések során a washingtoni politikus egyértelmű üzenetet küldött kollégájának – írja a Reuters. Scott Bessent azt mondta, hogy addig nincs üzlet az Egyesült Államok és Oroszország között, ameddig tart a háború Ukrajnában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×