Infostart.hu
eur:
365.24
usd:
314.64
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Merkel a szerzői jogok határozottabb védelmére kérte Pekinget

A német kancellár befejezte háromnapos hivatalos kínai látogatását. Angela Merkel tanácskozott a kínai kormányfővel, felkereste az állam elnökét és találkozott gazdasági vezetőkkel is.

Hazaindulása előtt a shanghaji katolikus püspökkel együtt felkeresett egy templomot is, mert ezáltal is hangsúlyozni kívánta kiállását az emberi jogok mellett.

A kancellár szót emelt annak érdekében is, hogy Peking tegyen erőteljesebb lépéseket a szerzői jogok, illetve a szellemi tulajdon védelmének hatékony érvényesítésére és a márkás árukkal szembeni kalózkodás megfékezésére.

A kínai miniszterelnök elismerte, hogy az eddigi erőfeszítések ellenére még mindig komoly problémát jelent a szellemi javak védelme.

Gazdasági vezetők előtt Merkel Shanghajban leszögezte, hogy a technológiai kutatásban elért eredmények nemzetközi előírások szerinti kezelése rendkívül fontos Németország jóléte szempontjából.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×