Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
314.38
bux:
150708.34
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Folytatódik az orvossztrájk

Szlovákiában tovább éleződik az orvosok tiltakozó akciója. A lassan két hete tartó sztrájk a bíróság előzetes intézkedése ellenére is folytatódik.

Az orvosok sztrájkbizottságának képviselői szerint a bírósági határozat még nem jogerős, mivel a bíróság döntését még egyik orvosi szakszervezet sem vette át.

Jogászok szerint a határozat csak a kézhezvétel időpontjában emelkedik jogerőre. Mint ismeretes, az egyik pozsonyi járásbíróság a múlt csütörtökön előzetes intézkedésben kötelezte a sztrájkolókat a teljes gyógykezelés biztosítására a sztrájk idején - mondta el az InfoRádió pozsonyi tudósítója.

A sztrájkbizottság jogi képviselője viszont azt állítja, a bíróság hibát követett el, mivel a szakszervezetet kötelezte a gyógykezelés folyamatos biztosítására, ez azonban - a jogi érvelés szerint - a kórház alapítójának feladata, és nem a szakszervezeté.

A központi sztrájkbizottság szerdáig adott haladékot a kormánynak, hogy kezdjen el érdemben foglalkozni béremelési követelésükkel, ellenkező esetben a bérharc élesebb formáit választják majd. Konkrét elképzeléseket azonban nem árultak el.

Az országos orvosi sztrájkbizottság szerdán tiltakozó nagygyűlést hívott össze a parlament elé, azt szeretnék elérni, hogy ügyükkel foglalkozzanak a képviselők is. A törvényhozás egészségügyi bizottsága máris közölte, nem fogadják a sztrájkoló orvosok képviselőit, a honatyák szerint a parlament nem tud segíteni nekik, mivel a bérek a kórházak vezetésének hatáskörébe tartoznak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Tisza-kormány: ismét megszólalt Unger Anna, sztrájk jöhet az iskolákban

Tisza-kormány: ismét megszólalt Unger Anna, sztrájk jöhet az iskolákban

Az NVVH elnöke, Unger Anna az elnökhelyettesi pozíciók mielőbbi betöltését nevezte elsődleges feladatának, míg Magyar Péter miniszterelnök közölte, hogy nem kívánnak minden vezetői kinevezést társadalmi szavazásra bocsátani. A kormány több fronton is lépéseket tett: mindössze 17 nap alatt elkészült a dunai fenékküszöb első üteme a paksi atomerőmű működésének biztosítására. Lezárult a közérdekű vagyonkezelő alapítványok felszámolása, mintegy 100 milliárd forint értékű vagyon visszakerülésével. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sztrájkokkal fenyeget, ha nem rendezik az oktatást segítő dolgozók bérét, miközben a megígért 25 százalékos emelésről még nem született konkrét döntés. A szociális tűzifakeret megduplázása és a tűzifa áfájának 5 százalékra csökkentése is a kormány intézkedései között szerepel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×